
Trump még több fegyverben látja a megoldást
Trump inkább fegyveres őrt állítana a templomokba, mint hogy korlátozza a fegyvertartást Ezt látja megoldásnak a nyolc halálos áldozattal járó…
Trump inkább fegyveres őrt állítana a templomokba, mint hogy korlátozza a fegyvertartást Ezt látja megoldásnak a nyolc halálos áldozattal járó…
3 óra 38 perckor, 5 óra 48 perckor és 17 óra 46 perckor észleltek földrengést az Országos Földfizikai Intézet műszereit.…
Több mint 70 székelyföldi településen gyújtottak őrtüzeket tegnap este – Székelyföld Autonómiájának napján – ezzel is kinyilvánítva a székely közösség…
Hazugsággal vádolja Tudorel Toader igazságügyi minisztert a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Ludovic Orban szerint nem igaz az, hogy a Velencei…
Gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás a Hunyad megyében ma hajnalban felborult autóbusz sofőrje ellen.…
Az erdélyi magyarok minden évben október utolsó vasárnapján őrtüzeket gyújtanak a székelyföldi településeken, hogy ezzel is kifejezzék: közösen küzdenek Székelyföld…
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács együttes ülésen erősítette meg tegnap Marosvásárhelyen az erdélyi magyarság kulturális…
Ötvös József, a marosvásárhelyi Vártemplom nyugalmazott lelkésze kapta idén a Bernádyi díjat. Ötvös József nyugalmazott református lelkész, Pókában született, a…
A Legfelsőbb Bírói Tanács megerősítette Augustin Lazăr-nek, hogy a legfőbb ügyészi tisztségre való jelentkezési iratcsomójában nem volt olyan dokumentum, amely…
Az eltelt 12 évben majdnem megkétszereződött a kórházi fertőzések száma – tájékoztat a News.ro híportál. Míg 2005-ben 10.827 ilyen esetet…
Megjelent tegnap a Hivatalos Közlönyben a kisebbségi pedagógusok túlórapótlékának kifizetését előíró rendelet. Mint ismert: az oktatási tárcavezető az RMDSZ-szel folytatott…
Izrael mára virradóra légicsapást hajtott végre palesztin szélsőségesek ellen a Gázai övezetben, ahonnan korábban rakétákkal lőtték a zsidó állam területét.…