
Energiaszegénység jellemző sok háztartásra
A romániai háztartások közel negyedében energiaszegénységről beszélhetünk – áll Demokrácia szintjének tanulmányozását végző központ kutatásában. Az energiaszegénység ebben az esetben…
A romániai háztartások közel negyedében energiaszegénységről beszélhetünk – áll Demokrácia szintjének tanulmányozását végző központ kutatásában. Az energiaszegénység ebben az esetben…
A semmisségi folyamodványokra vonatkozó rendelet nem akadályozza a korrupcióellenes harcot – jelentette ki tegnap este egy televíziós interjúban Viorica Dăncilă…
Tízezer adag influenza elleni oltást osztanak szét hét végéig az országban - közölte tegnap Sorina Pintea egészségügyi miniszter. A tárcavezető…
Bár a háromszéki cégek nem találnak munkaerőt, mégsem ajánlanak magasabb fizetéseket, továbbra is minimálbéren szeretnének szakképzetleneket foglalkoztatni állapította meg a…
Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetest. A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti…
Úgy kellene módosítani az iskolai év struktúráját, hogy az első félév ne szakadjon két részre - közölte kedden Ecaterina Andronescu…
A kedvenc és a Roma című filmet jelölte a legtöbb, egyaránt tíz kategóriában az amerikai filmakadémia az Oscar-díjra ma Los…
Az európai lakosság nagyjából harmada úgy látja, hogy hazájában erősödött az antiszemitizmus az elmúlt években, a zsidók körében ez az…
„Durván alkotmányellenesnek” nevezte Klaus Iohannis államfő az igazságügyi miniszter által bejelentett készülő sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetőséget teremtene a jogerősen elítéltek…
Évek óta hiánycikk az egészségügyben a méhnyakrák elleni oltás, amely a törvény értelmében 12-13 év közötti lányoknak állami támogatásként ingyenes…
Január közepén Németországban mutatkozott be a legjobb sílövők között Márton Enikő és edzője, Márton Szilárd. A csíkszeredai ISK képviselői a Ruhpolding-i…
Közleményükben arról tájékoztatnak, hogy Budapesten találkozott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével Mezei János, a Magyar Polgári…