A magyar jogállamiság helyzetéről az Európai Parlament jogi szakbizottságában folytatott tegnapi vita jelentéstevője szerint nem javult a jogállamiság helyzete Magyarországon.…
Elfogadta Adina Vălean jelölését az Európai Parlament, noha két bizottságnak is fenntartásai voltak ezzel kapcsolatban. A tegnap este nyilvánosságra hozott…
Elhatárolódott Ludovic Orban román miniszterelnök a magyar névrokonától, Orbán Viktortól az Európai Néppárt Zágrábban tartott kongresszusán. A kormányfő a Nemzeti…
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés…
A védelmi minisztérium mobil egysége és a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris klaszter csapatai által végzett tegnapi mérések megerősítették, megszűnt…
Elkezdődött az államfőválasztások második fordulója a diaszpórában – elsőként Új-Zélandon nyitottak meg a szavazóhelyiségek, romániai idő szerint éjszaka 1 órakor.…
A Belügyminisztérium átszervezését fontolgatja Marcel Vela tárcavezető, aki szerint csökkenteni kell a tisztségviselők számát. A B1 televízióban adott interjúban a…
Véget ért az Európai Néppárt zágrábi kongresszusa. Az ott elhangzottakról Kelemen Hunor RMDSZ elnök, így értékelt. [audio mp3="https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2019/11/kelemen-hunor-nemsokara-az-uj-bizottsag-asztalara-letesszuk-az-1-millio-200-ezer-alairast.mp3"][/audio] Hegedüs Csilla…