
Elfogadták a 2019-2020-as tanévre érvényes keretszámokat
A kormány szerdai ülésén elfogadta a 2019-2020-as tanévre érvényes beiskolázási keretszámokat. A gimnáziumi osztályokban a keretszámok megegyeznek a tavalyi tanévben…
A kormány szerdai ülésén elfogadta a 2019-2020-as tanévre érvényes beiskolázási keretszámokat. A gimnáziumi osztályokban a keretszámok megegyeznek a tavalyi tanévben…
Közzétette a Vatikán Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programját, amely szerint június 1-jén 11 óra 30 perckor kezdődik a csíksomlyói…
1oo évvel ezelőtt hunyt el Ady Endre. Olyan újítója volt a magyar versnek, hogy nélküle méltán tennénk fel a kérdést,…
A három ügyvivő miniszter a jelenlegi kormánytagok közül került ki. Ana Birchall miniszterelnök-helyettest ügyvivő igazságügyi miniszternek, Eugen Teodorovici pénzügyminisztert ügyvivő…
Bírálta Klaus Iohannis államfő a Szociáldemokrata Párt jogalkotását a Velencei Bizottság küldöttségével folytatott egyeztetésen - tájékoztat az Államelnöki Hivatal. A…
Sam, avagy felkészülés a családi életre című előadást ma utoljára játsszák a marosvásárhelyi Stúdió Színházban este 7 órától. Sam neve…
Igényelhetők a fejlesztési és befektetési alapon keresztül nyújtott támogatások - jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő. Mától kezdődően, 300 millió lej…
Csökkenteni kell a bürokráciát és folytatni a decentralizációt, az RMDSZ számára ezek fontos célkitűzések, ismertette dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula EP-képviselő.…
Közleményükben kifejtik, az uniós pénzek hatékonyabb felhasználását szorgalmazza a Szövetség, amely a kiaknázatlan lehetőségekről és megoldási javaslatáról levélben tájékoztatta Viorica…
Az Állandó Választási Hatóság volt elnöke, Daniel Barbu ellen is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség abban az ügyben, amelyben…
Visszatérne Ukrajnába a 2014-es Majdan-tüntetések nyomán leváltott és Oroszországba menekült volt államfő,. Viktor Janukovics azt követően térne vissza hazájába, hogy…
Döntő házként elfogadta ma a képviselőház a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait, amelyek azt követően kerültek vissza a…