
Őrt álltak az úz-völgyi temető előtt
Virrasztottak a magyar pártok és civil szervezetek képviselői az úzvölgyi katonatemető előtt mára virradóra, attól tartva, hogy a Bákó megyei…
Virrasztottak a magyar pártok és civil szervezetek képviselői az úzvölgyi katonatemető előtt mára virradóra, attól tartva, hogy a Bákó megyei…
Több száz fiatalt mozgat meg a ma kezdődő 15. Háromszéki Diáknapok. Idén első alkalommal a sepsiszentgyörgyi önkormányzat is beszállt a…
Irán tegnap bejelentette, hogy megkezdte az előkészületeket dúsított urán- és nehézvíztermelésének növelésére. Haszan Róháni elnök május 8-án jelentette be, hogy…
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosánál emeltek panaszt ukrajnai román kulturális szervezetek a szerdán kihirdetett új ukrán nyelvtörvény…
Több civil szervezet petíciót nyújtott be a kormánynak, amelyben azt kérik, hogy a fogyatékkal élők ápolóinak bérét ismét az állami…
Aláírták a súlyos égési sérüléseket ellátó központok elkészítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, jelentette be tegnap Marosvásárhelyen Sorina Pintea. Az egészségügyi…
Marosvásárhelyen tegnap elkezdődött a városnapi rendezvénysorozat. A főtéri kézműves vásár hivatalos megnyitójára nem került sor, a meghirdetett időpont előtt szűk…
Gasztronómiai különlegességeket, gyerekfoglalkozásokat, élő főzőműsorokat, lovashintózást, állatsimogatót és koncerteket kínál a ma kezdődő és vasárnapig tartó Transylvanian Barbeque Fesztivál az…
Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök kezdeményezni fogja a parlament feloszlatását - közölte ma a tanácsadója. Dmitro Razumkov hozzátette, azért fogja…
Hiába nyert a református egyház magas pontszámmal uniós pályázatot a város legfontosabb műemlék épületegyüttesének felújítására, egy bukaresti testület felülbírálta és…
Két tüntetés fogadta ma délután Viorica Dăncilă kormányfőt Marosvásárhelyen. A miniszterelnök Sorina Pintea egészségügyi miniszter és Niculae Bădălău gazdasági miniszter…
Tizenhat megye 84 településén 397 afrikaisertéspestis-gócot tartanak nyilván - közölte ma az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság. Az intézmény tájékoztatása…