
Sepsiszentgyörgyön is megünnepelték Szent István napját
Több százan ünnepeltek Sepsiszentgyörgyön augusztus 20-án, az államalapító Szent István napján. A Szent József római katolikus templomban tartott szentmisét követően…
Több százan ünnepeltek Sepsiszentgyörgyön augusztus 20-án, az államalapító Szent István napján. A Szent József római katolikus templomban tartott szentmisét követően…
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a minisztérium szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi…
Közvitára bocsátotta a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét. Az egészségügyi minisztérium Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben Alexandru Rogobete…
Nem javasolja az E.ON Románia eladását a magyar MVM csoportnak a közvetlen külföldi befektetéseket átvilágító bizottság. A tranzakció elutasítására tett…
Az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit –…
Egy 36 éves férfit vettek őrizetbe, miután megalapozottá vált a gyanú, hogy megerőszakolt egy 13 éves lányt, akit néhány napig…
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács hivatalból indított eljárást az AUR parlamenti képviselője, Dan Tanasă egyik közösségi médiás bejegyzése nyomán – közölte…
Döntő házként elutasította a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak…
Dan Tănasă, az AUR parlamenti képviselője arra buzdítja a vele szimpatizálókat, hogy ne vegyenek át rendeléseket, ha azokat afrikai vagy…
A mai naptól kezdve a rászoruló fogyasztók a Munkaügyi Minisztérium által bejelentett EPIDS platformon keresztül igényelhetik az energia utalványt, amelynek…
A Romsilva senkinek sem a fejőstehene. Nem lesz többé játszótere a politikai pártoknak, azoknak a minden hájjal megkent embereknek, akik…
A kormány akár 60-70 százalékkal is megemelheti a lakásokra kivetett helyi adókat – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi24…