Egyelőre a Salubriservvel marad Marosvásárhely
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenytárgyalás nélkül, közvetlen módon köt szerződést a hulladékelszállításra – erről döntött a helyi tanács rendkívüli ülésén.…
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenytárgyalás nélkül, közvetlen módon köt szerződést a hulladékelszállításra – erről döntött a helyi tanács rendkívüli ülésén.…
Ha az egészségügy jól működik, a gazdaság újraindításával, nem fenyeget az a veszély, hogy az esetleges növekvő esetszámokkal az egészségügyi…
Tízezer lejre büntette az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság azt a bukaresti étteremtulajdonost, aki 5 lejes, úgynevezett Covid-19-díjat tüntetett fel a számlán.…
Elszaporodtak az utóbbi három hónapban a cégek elleni internetes támadások Romániában. A próbálkozások cékeresztjében a kifizetéserkre jogosult alkalmazottak állnak –…
Az Antena 3 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában pontosította Raed Arafat a sürgősségi esetekért felelős belügyminisztériumi államtitkár a Klaus Iohannis államfő által…
Megtörténhet, hogy a diákok ősztől váltásban járnak majd iskolába, vagy pedig a tanintézetek udvarán felállított konténerekben, sátrakban vesznek részt a…
Meleg, de csütörtöktől instabil idő várható a következő két hétben, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat június 21-éig érvényes előrejelzéséből.…
A fehér rendőr térde alatt elhunyt színesbőrű amerikai tegnapi temetése világszerte a faji igazságosság melletti tüntetések sorozatát váltotta ki. A…
Árvizet okozott a lezúduló eső több Hargita megyei településen. Az ítéletidő többek között Kápolnásfalun és Szentegyházán okozott károkat, miután a…
Elfogadta tegnap este a szenátus a Violeta Alexandru munkaügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, ez azonban nem jelenti a tárcavezető…
Kedvezőtlenül véleményezte kedden a bukaresti képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a romániai magyar…
Július 10-én véget ér a rendkívüli állapot Franciaországban, amelyet nem hosszabbítanak meg – erről ma szavaznak a miniszterek. A Román…