
Színházi előadás miatt büntették a Pride Romania Egyesületet
2000 lejre büntették a Pride Romania Egyesületet egy színházi előadás miatt. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács szerint a szexuális kisebbség nyári,…
2000 lejre büntették a Pride Romania Egyesületet egy színházi előadás miatt. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács szerint a szexuális kisebbség nyári,…
Valamivel több, mint 11 milliárd lejes költségvetésből gazdálkodhat 2020-ban a Szállításügyi Minisztérium – jelentette be tegnap este Lucian Bode tárcavezető.…
A Székely Játékok sikeres pályázatot nyert a Játszva tanulni és tanítani! című projektjével. A pályázat célja, amely egyben mottójuk is…
A román állam hibrid hadviselést folytat az erdélyi magyar közösség ellen, ennek ellenére van magyar jövő Erdélyben, mondta Antal Árpád…
A brit Konzervatív Párt az 1980-as évek óta nem tapasztalt győzelemmel valószínűleg abszolút többséget szerzett az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választáson…
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Szociáldemokrata Párt az igazságügyi törvények módosítása miatt. Az alakulat alkotmányossági kifogást emel az első jogszabálytervezet ellen,…
Módosító indítványt nyújt be a Szociáldemokrata Párt a költségvetés-tervezethez, amelyben a gyermekpénz összegének megkétszerezését javasolja, és ha a kormány tervezethez,…
Elkezdték a Marosszentgyörgyön áthaladó országúton öt gyalogátkelő jelzőlámpákkal való felszerelését. Ezt a marosvásárhely melletti nagyközség polgármestere, Sófalvi Szabolcs jelentette be…
Felelősséget vállalt a Ludovic Orban-kormány a parlament előtt azért a törvénytervezetért, amely az Országos Igazságszolgáltatási Intézetbe felvételizőktől megkövetelt szakmai tapasztalat…
Adakozni menő címmel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem III. éves diákjai idén is önkéntes adománygyűjtést szerveznek. Tavaly rászoruló családoknak, idén a…
Jövőre a 2018-as ár akár háromszorosát, több mint 28 lejt is fizethetünk egy kilogramm disznóhúsért – figyelmeztet a Ziarul Financiar…
A kormánynak nem kellene precedenst teremtenie az állami költségvetés parlamenti felelősségvállalással, tehát parlamenti vita nélkül történő elfogadására – véli Cseke…