Alaptörvénybe ütközőnek ítélte az Alkotmánybíróság azt, hogy az ügyészek a bűnvádi eljárás során a titkosszolgálat által készített hangfelvételeket bizonyítékként használhassák…
Enyhén mérséklődött az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálozási aránya a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban – számolt be…
A kormány tegnap elfogadott rendelete szerint a krónikus betegségekben szenvedő páciensek ezentúl magánkórházakban is kezeltethetik magukat, úgy hogy az államnak…
A krónikus betegségekben szenvedő páciensek ezentúl magánkórházakban is kezeltethetik magukat úgy, hogy az államnak kell megtérítenie a kezelés költségeit –…
A kerékpár-használathoz hasonló feltételek mellett lehet ezentúl elektromos rollerekkel közlekedni a hazai utakon. Az erről szóló sürgősségi rendeletet már elfogadta…
Sajátos diplomáciai botrány borzolja a brit-román kapcsolatokat – a külügyminisztérium megtagadta, hogy kifizessen hathavi lakbért egy londoni, nagyköveti rezidenciaként használt…
Elfogadta tegnapi ülésén a kormány az előre hozott parlamenti választások megszervezését szabályozó sürgősségi rendeletet - közölte a kabinet ülését követően…
Legkevesebb 40, legtöbb 100 kilométer új autópályaszakasz átadását ígéri erre az évre a szállításügyi miniszter. Lucian Bode a közszolgálati televíziónak…
Elfogadta szenátus plénuma azt a törvénymódosítási javaslatot, amely sokkal szigorúbban büntetné a tanárok ellen elkövetett fizikai és verbális erőszakot. A…
Harmadik rektori mandátumára készül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen Leonard Azamfirei, akinek kulcsszerepe volt az intézményen belüli román-magyar viszony…