
A csőd szélére került az egyik legnagyobb hazai biztosítótársaság
Olyan sok balesetet okoznak a romániai sofőrök, hogy egy biztosítótársaság a csőd szélére sodródott. Szorongatott helyzetbe került az egyik legnagyobb…
Olyan sok balesetet okoznak a romániai sofőrök, hogy egy biztosítótársaság a csőd szélére sodródott. Szorongatott helyzetbe került az egyik legnagyobb…
Nincs szó a nyugdíjkorhatár megnöveléséről, ahogy azt egyes szociáldemokraták állították – jelentette ki tegnap esti sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő. Erről…
Az iráni légvédelem lőhette le tévedésből azt az ukrán utasszállító repülőgépet Teherán felett, amelynek 168 utasa és 9 fős személyzete…
Egy olyan törvénytervezetet dolgoztak ki ami kitiltaná a nagy áruházakat, bevásárlóközpontokat a Romániai városok főteréről, esélyt adva ezáltal a kisebb…
Kétszer is rengett a föld ma éjszaka Vrancea szeizmikus térségében – jelenti az Országos Földfizikai Intézet. Az első, 1 óra…
Végre megszüntettük az ördögi 114-es sürgősségi kormányrendelet káros hatásait - közölte Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője, miután a rendeletet…
Románia a schengeni csatlakozás összes kitételét teljesíti, jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök Brüsszelben, miután találkozott Ursula von der Leyennel, az…
Januárban megkezdik a Humán papillómavírus oltások ingyenes beadását, az első 20.000 adag vakcinát már szétosztották a közegészségügyi igazgatóságok között. Victor…
Nemzetközi vizsgálatot sürget az ukrán elnök az Iránban lezuhant ukrán utasszállító ügyében. Volodimir Zelenszkij a kijevi repülőtéren emlékezett meg az…
Az iraki légtér elkerülését javasolja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség a légitársaságoknak. Az Európai Unió légiközlekedési szerve ezt arra reagálva közölte,…
Kihirdette az államfő a vadászati törvényt módosító jogszabályt, amely egyebek mellett előírja, hogy kárpótlásra jogosultak a medve- és vaddisznótámadások áldozatai…
Kanada elvárja, hogy jelentős szerepet kapjon a Teheránban lezuhant ukrán gép szerencsétlenségének iráni vizsgálatában, annak ellenére, hogy a két ország…