
Világszerte már több mint 30 ezren haltak bele a fertőzésbe
A koronavírus okozta halottak száma világszerte meghaladta a 30 ezret. A járvány leginkább Európát sújtotta, ahol a halálos áldozatok mintegy…
A koronavírus okozta halottak száma világszerte meghaladta a 30 ezret. A járvány leginkább Európát sújtotta, ahol a halálos áldozatok mintegy…
Norvégia az első ország, amely olyan gyógyszereket tesztel, amelyek bevethetőek a koronavírus ellen. A vizsgálatok az Egészségügyi Világszervezet vezetésével zajlanak.…
Április második felében tetőzik majd a koronavírus-járvány Romániában, amikor a fertőzöttek száma eléri a 10 ezret – nyilatkozta a Digi24…
37-re nőtt a koronavírus fertőzésben elhunytak száma, miután tegnap 11 halottat jelentett be az Egészségügyi Minisztérium. A legutóbbi három halott…
A COVID 19 világjárvány okozta válság miatt a negyedik forgatókönyvre készül a román kormány - mondta tegnap este egy televíziós…
Amíg tart a szükségállapot, naponta kétszer lesz hallható az utcákon Románia himnusza a járőröző rendőr- és csendőrautókból. A kezdeményezés a…
Elérte a 30-at a koronavírusfertőzésben elhunytak száma országunkban. Egy 74 éves Hunyad megyei férfi a koronavírus harmincadik áldozata Romániában. A…
Mára virradó éjszaka átállunk nyári időszámításra, hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az óramutatókat. A számítógépek, mobiltelefonok, digitális órák…
Ma van a Föld órája, minden idők legnagyobb civil környezetvédelmi akciója, amely idén online fog zajlani. Mint 2oo7 óta minden…
Újabb 3 személy hunyt el koronavírus-fertőzés miatt Romániában, ezzel a halálos áldozatok száma 29-re nőtt. Mindhárman Arad megyeiek. A 27.…
343-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - jelentették ma a hatóságok. A halálos áldozatok száma 11-re nőtt. Az összesítés…
Világszerte 600 ezer 94-re emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma, a halottak száma 27 421, a gyógyultaké pedig 135 173…