Huszonegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre a Tate-fivérek ellen az angol-walesi főügyészség. A brit-amerikai állampolgárságú, Angliában és Romániában élő, közösségi médiafelületeken…
A Mentsétek meg Romániát Szövetség a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción…
Nagykoalícióra van szükség, részletes politikai megállapodásra, amelyben leszögezik „mit és mikor teszünk, beleértve a költségvetési intézkedéseket és az államreformot”, mondta…
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet 12 megye folyóira terjesztette ki szerdán a harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget. A hidrológusok…
Június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautó program 2025-ös kiírása; a magánszemélyek pedig június 19-étől pályázhatnak a…
Szakemberekből álló „kríziskapszulát” hozott létre a parajdi és a Hargita megyei turizmus megmentésére a sóbánya kritikus helyzete miatt, jelentette be…
Oroszország újabb feltételeket szabott a béketárgyalásokhoz: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy Moszkva a következő, hamarosan bejelentendő tárgyalási fordulón is…
Ausztrália után az Európai Unió is korlátozná a gyerekek közösségimédia-használatát. Erre vonatkozóan Görögország nyújtott be egy indítványt, amelyet Franciaország és…
Elhúzódó tárgyalások várhatók a kormányalakítás kapcsán, erre lehet következtetni abból, hogy a Szociáldemokrata Párt nem ismertette még álláspontját. A PSD…