Folytatják a sztrájkot a Zsil völgyi bányászok
Több mint 100 vájár töltötte az éjszakát a lupényi bányában, olyan is van köztük, aki már kedd óta a mélyben…
Több mint 100 vájár töltötte az éjszakát a lupényi bányában, olyan is van köztük, aki már kedd óta a mélyben…
Idén két új körforgalom épül meg Sepsiszentgyörgyön, ezzel biztonságosabbá és kényelmesebbé téve a közlekedést. Antal Árpád polgármester híradónk érdeklődésére elmondta:…
A kormány elfogadta az igazságügyben elkövetett esetleges visszaéléseket vizsgáló ügyészi részleg felszámolásáról szóló törvénytervezetet. A részleg megszüntetését egyrészt megígérte a…
A román gazdaság a 2020-as negyedik negyedévben jól teljesített. A tavalyi egész éves bruttó hazai termék (GDP) csak 3,9 százalékkal…
Nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójának sorsáról, a helyzetet tovább elemzik, de addig is a helyszínen maradnak a…
Elvileg megvétózható az Alkotmánybíróságon a különnyugdíjakat eltörlő jogszabály, ám kevésbé valószínű, hogy erre sor is kerül, lévén, hogy a honatyák…
Ötletbörzét hirdet Marosvásárhely önkormányzata, a főtéren elhelyezkedő több utca illetve tér átalakítására. A tervek szerint a Bolyai János illetve a…
Tavaly, a járvány következtében, több mint harminc százalékkal nőtt a családon belüli erőszak áldozatainak a száma az előző évhez képest,…
A legutóbbi tájékoztatás óta 3058 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 27.599 koronavírustesztet végeztek…
Biztosítva van a köztisztaság folytonossága a marosvásárhelyiek számára - jelentette ki Soós Zoltán polgármester. A legutóbbi tanácsülésen megszavazták a Sylevy…
A gazdasági minisztérium minden, 5000 eurót meghaladó értékű szerződéséről be fog számolni egy ebből a célból üzemeltetett platformon - jelentette…
Az oktatási minisztérium elküldte a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottságnak (CNCAV) a tanügyi alkalmazottak beoltásához szükséges adatokat. Az oktatásban…