Fiatalokat kínoztak meg a rendőrök egy igazoltatás során
A bukaresti törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatásba való helyezését három fővárosi rendőrnek, akiket hat más társukkal együtt azzal gyanúsítanak, hogy…
A bukaresti törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatásba való helyezését három fővárosi rendőrnek, akiket hat más társukkal együtt azzal gyanúsítanak, hogy…
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke levélben értesítette tegnap Ursula von der Leyent és Frans Timmermanst, az Európai Bizottság elnökét,…
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) parlamenti képviselője, a képviselőház egészségügyi bizottságának tagja Lőrincz Csabával, Szentegyháza polgármesterével közösen tartott…
A Medlife szakértői két esetet fedeztek fel 93 véletlenszerűen végzett vizsgálat során. Ugyanebben a mintában 72 brit törzset fedeztek fel…
A Brassó Megyei Sürgősségi Bizottság úgy döntött, hogy újabb 14 napig vörös besorolásban lesz a megyeszékhely, mivel az ezer főre…
Tolvajbandává minősíti Florin Cîţu kormányfő a teljes szakszervezeti mozgalmat az országos szakszervezeti tömb elnöke Dumitru Costin szerint. Az érdekképviseleti elnök…
Az Erdélyi Magyar Szövetséget szerint erdélyi magyar képviselő a Fidesszel történt események után nem lehet többé tagja az Európai Néppárt…
Az Európai Bizottság jelenleg nem folytat tárgyalásokat az orosz vakcina megvásárlásáról – jelentette be a testület azt követően, hogy az…
Klaus Iohannis államfő “haladéktalanul” magyarázatot vár Stelian Ion igazságügyi minisztertől arra, mi vezetett oda, hogy lezárják a nyomozást a 2018.…
Az Otopeni Henri Coanda nemzetközi repülőtéren üzembe helyezték az első hat romániai biometrikus kaput. Ennek köszönhetően a határátlépés egyszerűbb a…
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményekben illetékes osztálya 190 helyszínen - 17 megyében és Bukarestben - végez házkutatást egy adócsalással,…
A legutóbbi tájékoztatás óta 4271 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint…