Új szabályokkal kezdődik a tanév a romániai iskolákban
A hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben frissített belső szabályzat alapján működnek a romániai közoktatási intézmények. A változások egyebek mellett…
A hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben frissített belső szabályzat alapján működnek a romániai közoktatási intézmények. A változások egyebek mellett…
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani –…
Vlagyimir Putyin szerint Oroszország kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a…
Új online platformot indított az Országos Nyugdíjpénztár, amely egy helyen teszi elérhetővé a nyugdíjakkal és társadalombiztosítással kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.…
Meghaladta a háromezret a kongói ebolajárvány halálos áldozatainak száma. Az igazolt fertőzöttek száma 6186-ra emelkedett. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti…
A hazai állampolgárok mindössze 9 százalékának sikerült pénzt félretennie az elmúlt évben, miközben minden negyedik romániai lakos a megtakarításaihoz nyúlt,…
Románia az országos helyreállítási tervhez rendelt vissza nem térítendő támogatások több mint 90 százalékát és a hitelek több mint 95…
Bár korábban a somostetői kisvasút újraindítását ígérték, 2026-ban továbbra sem működik. Mi az oka ennek és van-e esély az újraindítására?…
Németország hivatalosan Oroszországot teszi felelőssé a lipcsei repülőterét ért hibrid támadásért, amelyet egy bombás drónnal követtek el. Az Európai Bizottság…
Az RMDSZ parlamenti frakciói mai együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített…
Közel 13 millió lej értékű európai uniós finanszírozási szerződést írtak alá Szászrégen emblematikus zöldterületének, a Kerekerdőnek a felújítására. A beruházás…
A Nemzeti Liberális Párt álláspontja nem változott: a nem támogat olyan kormányt, amelyben a Szociáldemokrata Párt is részt vesz, függetlenül…