
Elfogták Marija Kalesznyikava fehérorosz ellenzéki vezetőt
A fehérorosz hatóságok elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt, két társának pedig sikerült átszöknie Ukrajnába - közölte ma…
A fehérorosz hatóságok elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt, két társának pedig sikerült átszöknie Ukrajnába - közölte ma…
Legkevesebb 35 százalékkal nőhet az állami és magánvasutaknál dolgozók bére. Az erre vonatkozó törvény két évnyi parlamenti vita után jelent meg…
Folytatódik a Hunyad megyei marosnémeti hőerőműnél dolgozó munkások spontán sztrájkja. Az alkalmazottak azért elégedetlenek, mert a hőerőmű a működéséhez szükséges…
Enyhén csökkent az intenzív ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, 465-ről 460-ra a Stratégiai Kommunikációs Csoport mai összesítése szerint. Az elmúlt napban…
Kovászna megyében eredetileg úgy volt, hogy 12 településen a sárga, azaz a második forgatókönyv szerint indul az iskola, de mivel…
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában búcsúztatják csütörtökön Orosz Lujzát, a színház örökös tagját, aki életének 94-ik évében hunyt el.…
Az iskolakezdés és a helyhatósági választások miatt nehéz hónap következik, arra lehet számítani, hogy - ha mindenki betartja az óvintézkedéseket…
Marosvásárhelyen zöld forgatókönyvet vesznek alapul a tanévkezdésre vonatkozó döntés meghozatalakor. A minisztérium rangsorolása szerint Maros megyében sárga forgatókönyv alapján indul…
Szigorúbban fogják ellenőrizni az ideiglenes lakhely bejegyzésére vonatkozó kérelmeket szeptember folyamán - jelentette be tegnap Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. A…
Beszélgetés Visky Ábel rendezővel első egészestés filmjéről Reményeink szerint hamarosan Marosvásárhelyen is látható lesz, az AlterNative Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, Visky Ábel:…
A brassói iskolákban már évek óta orvos és asszisztens hiánnyal küzdenek. Most, a koronavírus járvány megfékezése érdekében különösen fontos az…
Brassóban sétálva bizonyára feltűntek az itt-ott felsorakoztatott élénkzöld rollerek. Néhány napja telefonos alkalmazás felhasználásával bérelni lehet a Lime rollereket. A…