
Egyetemi körkép: hogyan kezdik a tanévet Erdélyben?
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hétfőn hibrid oktatásban kezdi a tanévet. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese elmondta, hogy a fizika, kémia biológia,…
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hétfőn hibrid oktatásban kezdi a tanévet. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese elmondta, hogy a fizika, kémia biológia,…
A kilencven százalékban magyarok által lakott háromszéki községben hétvégén székelykaput állítottak a település egyik bejáratához, a helyiek szerint ez váltotta…
A Bekecs Néptáncszínház a Reliktum című folklórműsorának bemutatójára várja a közönséget ma (szeptember 24-én, csütörtök) este 7 órától Nyárádszeredában. Az…
Drogbandát buktatott le a marosvásárhelyi rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya. Összesen 19 házkutatást tartottak Maros és Kolozs megyei helyszíneken, és…
Nem lát indokot egy újabb szigorú karantén bevezetésére, de az egészségügyi szabályokat be kell tartani – jelentette ki Klaus Iohannis…
Az iskola szüneteltetése miatt három napra a Creactivity Személyiségfejlesztő Központban Őszi Kavalkádot hírdet Marosvásárhelyen. Az Őszi Kavalkád azoknak a hat…
Kevesebbet fognak fizetni a gázért azok, akik újratárgyalták szerződésüket a gázszolgáltatóval – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Nicolae Havrileț.…
A helyhatósági választásokon való részvételre biztatta a román állampolgárokat Klaus Iohannis államfő mai sajtóértekezletén. Közölte, nagy tétje van a választásoknak,…
A koronavírus-világjárvány miatt törölte a december 10-i hagyományos stockholmi Nobel-díjátadó ünnepséget is a Nobel Alapítvány. "A Nobel-díj történetében ez az…
A munkáltatói szövetségek és az üzletemberek egyesülete sem ért egyet a nyugdíjak 40 százalékos emelésével. A költségvetési kiadások kampánycéllal való…
A betegségek leküzdésének meghiúsítása gyanújával bűnügyi eljárást indítottak a hatóságok egy háromszéki személy ellen, akiről kiderült, hogy nem tartotta be…
Az RMDSZ háromszéki szervezetében lezárult a parlamenti választásokat megelőző jelöltállítási időszak első szakasza. A három képviselői mandátumért Miklós Zoltán közgazdász,…