
Marcel Ciolacu szerint megszorítások következnek
A Cîţu-kabinet kormányzásának első hetében bebizonyította, hogy a román állampolgárok csak megszorításokra számíthatnak - közölte a Szociáldemokrata Párt elnöke., Marcel…
A Cîţu-kabinet kormányzásának első hetében bebizonyította, hogy a román állampolgárok csak megszorításokra számíthatnak - közölte a Szociáldemokrata Párt elnöke., Marcel…
Jelenleg valamivel több mint 9 ezer koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1100-at intenzív osztályon a Stratégiai Kommunikációs Csoport január 4-i…
Teljesen liberalizálták január 1-jétől a romániai villamosenergia-piacot. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók már nem az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság által…
Másodfokú (narancssárga), havazásra vonatkozó riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország 5 megyéjének hegyvidékére, illetve egy elsőfokú (sárga),…
Az iskolák újranyitására vonatkozó döntés decentralizálását kéri a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) a tanügy-minisztériumtól. Január 11-én véget ér a téli…
A 2020-as év utolsó ülésén módosította a kormány a 2020/147-es sürgősségi rendeletet, kimondva: a szülők az idei tanév végéig, 2021.…
30 nappal meghosszabbították a székelyudvarhelyi kórház menedzser-igazgatója, Lukács Antal előzetes letartóztatását – derül ki Székelyudvarhely polgármesterének Facebook-bejegyzéséből. Gálfi Árpád meghosszabbította…
Maros megyében nem fordultak elő rendkívüli esetek az idei ünnepek alatt, tudtuk meg Kovács Róberttől, a Maros Megyei Hegyimentő-szolgálat vezetőjétől.…
Hatályba léptek a 2020/246-os talajtörvény az előírásai, ami egy olyan jogszabály, amilyen eddig Romániában nem létezett. Ennek révén révén megelőzhető…
Az iskolák megnyitása nem függ a tanárok beoltásától – jelentette ki tegnap este egy televíziós műsorban az országos oltókampány koordinátora.…
Még legalább három év kell, amíg nekifoghatnak a Ploieşti–Brassó autópálya kivitelezésének, de addig is vannak tervek arra, hogy csökkentsék a…
Elkezdték a mintegy 36 ezer dózis koronavírus elleni védőoltás kiszállítását az ország minden megyéjébe – tájékoztat a COVID-19 elleni oltással…