
Memorandum készül az Anghel Saligny program folytatásáról
Memorandum készül az Anghel Saligny program folytatásáról a következő három évben – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter. A tárcavezető…
Memorandum készül az Anghel Saligny program folytatásáról a következő három évben – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter. A tárcavezető…
Bűnvádi eljárás indult egy Maros megyei rendőr ellen családon belüli erőszak miatt, miután 18 éves élettársa azzal vádolta meg, hogy…
Elhalaszthatja a kormány az állami kiadások csökkentését célzó második csomag felelősségvállalási eljárását – jelentette be Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt…
Augusztus 27–31. között ismét megtelik élettel a marosvásárhelyi vár és környéke, hiszen megrendezésre kerül a 12. Vásárhelyi Forgatag, a város…
Végleg eltűnt a városközpontban éktelenkedő romos Bodok szálló. A bontási munkálatok májusban kezdődtek, és egy kolozsvári szakcég egy óriásgép segítségével…
Ismét lehűlt a tenger vize a romániai tengerparton – a hőmérséklet mindössze 16 Celsius-fok. A jelenség hátterében az úgynevezett feláramlás…
Ma és holnap zajlik a parlament épületében a román diplomácia éves értekezlete, amelynek az idei témája 'A változás évtizede: a…
Sepsiszentgyörgyön 20 olyan esemény valósul meg idén, amelyet fiatalok javasoltak és a városháza támogat. A Com’ON Sepsi program közönségszavazása során…
Az egyetemisták hevesen bírálják Daniel David oktatási minisztert, miután azt javasolta: azok akik ősztől elveszítik ösztöndíjaikat keressenek részmunkaidős állást. A…
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló…
Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az…
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18.500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.…