
Megnehezíti a Brexit a brit zenészek életét
Az utazási korlátozások tiltakozáshullámot váltottak ki a brit zenészek körében. A Brexit egyik következménye a szigetország zeneiparát érinti, ugyanis ellehetetleníti…
Az utazási korlátozások tiltakozáshullámot váltottak ki a brit zenészek körében. A Brexit egyik következménye a szigetország zeneiparát érinti, ugyanis ellehetetleníti…
A kormány mai ülésén módosít az oltáskampány ütemtervén. További veszélyeztetett csoportokat vezet be a kampány második szakaszába – jelentette be…
Bukarestben is folytatódtak a szakszervezeti tüntetések a minisztériumok székháza előtt. A Pénzügyminisztériumnál több mint két órát álltak sztrájkőrséget az Alfa…
Országszerte mintegy 300 oltóközpont működik, és számuk növekedni fog, ha újabb vakcina-adagok érkeznek. A hatóságok több megyében is közölték, hogy…
A legutóbbi tájékoztatás óta 3000 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában több mint 32.000 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte szerdán…
Bara Hajnal erdélyi zenetanár, műfordító érdemelte ki idén a Lajtha-díjat, amelynek jelképes átadása csütörtökön lesz a Lajtha László-emlékkoncerten, amelyet a…
A Himnusz születésének évfordulóján, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A XX. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, Weöres…
Beoltatta magát COVID-19 ellen ma reggel a két miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor és Dan Barna, valamint Lucian Bode belügyminiszter, Alexandru Nazare…
A csíkszeredai tűzvészhez hasonló bármikor, bármelyik másik településen előfordulhat. A roma telepek tűzvédelmi szempontból fehér foltnak számítanak. A háromszéki tűzoltók…
Napi akár 150 ezer személy is immunizálható Romániában, amennyiben rendelkezésre áll az oltóanyag - jelentette ki az Európa FM műsorában…
Hazatérte után tíznapos karanténba kerül az a gyerek, aki beoltott szüleivel együtt olyan országban járt, ahol magas a koronavírus-fertőzöttségi arány…
Február másodikán döntik el, hogy újranyithatnak-e az iskolák február 8-án - mondta Florin Cîţu miniszterelnök az Europa FM műsorában. Raed…