Már tavasszal megalakulhat a NATO romániai harccsoportja
Vasile Dîncu honvédelmi miniszter elmondása szerint megtörténtek az előkészületek a harccsoport fogadására, és reményei szerint tavasszal már Romániában lesz az…
Vasile Dîncu honvédelmi miniszter elmondása szerint megtörténtek az előkészületek a harccsoport fogadására, és reményei szerint tavasszal már Romániában lesz az…
Kedvezően véleményezte a képviselőház jogi bizottsága az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolására vonatkozó törvénytervezetet. A mai szavazáson a…
Július elsejétől megdrágulhatnak a vonatjegyek, amennyiben a közlekedésügyi minisztérium rábólint a Román Vasúttársaság személyszállító ágazatának kérésére. A kormányhoz eljuttatott dokumentumban…
Különleges feltételek mentén folyik a népszámlálás, amelynek első szakasza február 1-én kezdődött. Az abszolút újdonság, hogy a lakosok saját kezűleg,…
Vlagyimir Putyin orosz államfő elismerheti a donyecki és a luhanszki köztársaságokat - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Zelenszkij szerint…
Ukrajnát támogató határozatot fogadott el az amerikai szenátus, miután Joe Biden elnök ismét a következő napokban esedékes újabb orosz invázió…
Ismét elhalasztották a Maroskece és Aranyosgyéres közötti autópálya megépítési szerződésének aláírását, miután az egyik ajánlattevő megóvta a versenytárgyalás eredményét. Az…
Egy céget 60.000 lejre büntetett a Kovászna Megyei Környezetőrség, mert a telephelye területéről szennyvíz szivárgott az Olt folyóba, és környezetvédelmi…
Nem vet túl jó fényt Kovászna megyére, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a 10 év fölötti népesség körében…
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem (DSU) vezetője tegnap felhívta a figyelmet arra a nemrégiben felbukkant, rendkívül súlyos rémhírre, amely szerint…
A Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgászat Egyesület Facebook oldalán adta hírül a hét közepén, hogy a Székelyudvarhelyhez tartozó bethlenfalvi részen a…
Oroszország a következő napokban megtámadja Ukrajnát, miután újabb csapatokat telepített a két ország határára – jelentette ki Joe Biden amerikai…