Folytonosságra van szükség az egészségügyi rendszerben, és ezt csak a megfelelő stratégiával, következetesen alkalmazott egészségpolitikával lehet megvalósítani – jelentette be…
A clawback-adó módosítását kezdeményezte Marcel Ciolacu, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt elnöke a parlamentben. Marcel Ciolacu elmondta, meggyőződése, hogy…
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azt mondta, azt szeretné, ha a belügyminisztérium alárendeltségéből az általa vezetett tárcához kerülne a SMURD rohammentő…
Az ukrán külügyminisztérium barátságtalan lépésnek nevezte Orbán Viktor szerdai nyilatkozatát, amely szerint Magyarország hajlandó rubelben is fizetni az orosz gázért.…
Beleszámít a szakmai régiségbe az engedélyezett természetes személyként (PFA) végzett munka. Két követelmény szükséges ahhoz, hogy ez a típusú gazdasági…
Közel két év után sikerült kivitelezőt találnia a Maros megyei önkormányzatnak. Az Elektronikus Közbeszerzési Eljárások honlapján ötszörös meghirdetés után a…