Már több mint 1,2 millióan menekültek el Ukrajnából
Már több mint 1,2 millióan menekültek el Ukrajnából, de számuk tovább fog növekedni - mondta az Európai Bizottság elnöke tegnap…
Már több mint 1,2 millióan menekültek el Ukrajnából, de számuk tovább fog növekedni - mondta az Európai Bizottság elnöke tegnap…
Románia nem fog belekeveredni az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba - szögezte le tegnap Klaus Iohannis a Suceava megyei Szeretvásáron…
Az orosz-ukrán konfliktus miatt több sportszövetség úgy döntött, elhalasztja az Oroszországba tervezett versenyeit, és az orosz illetve fehérorosz sportolókat, válogatottakat…
Hírügynökségi jelentések szerint elhalasztották a polgári lakosság evakuálását Mariupolban, az ukránok szerint ugyanis az orosz fél nem tartotta be a…
Az éjszaka is folytatódtak a harcok Ukrajnában – az oroszok folytatták a Kijevtől északra fekvő Csernyihiv bombázását, a délen levő…
Bogdan Aurescu külügyminiszter ismételten hangsúlyozta, hogy Románia fokozottan támogatja a Moldovai Köztársaság szuverenitását és területi egységét a nemzetközileg elismert határokon…
Lélekben, gondolatban és tettekben az ukrajnai háború áldozatai mellett állunk, és támogatjuk mindazokat, akik ebben a rendkívüli nehéz időszakban segíteni…
Humanitárius folyosót létesítettek az oroszok ma délelőtt Mariupol és Volnovaha városánál, miután megállapodtak az ukrán hatóságokkal, hogy tűzszünetet rendelnek el…
Az országos vészhelyzeti bizottság ma elfogadta azt a határozatot, miszerint Románia 11 mentőautót adományoz Ukrajnának – nyilatkozta a Victoria-palotában tartott…
Március 8-ától többé nem hosszabbítják meg a készenléti állapotot Romániában - közölte pénteken Klaus Iohannis államfő. Iohannis azt mondta, a…
A NATO nem részese az ukrán-orosz konfliktusnak, és nem akar háborút Oroszországgal – nyilatkozta ma Jens Stoltenberg Brüsszelben, a tagállamok…
Nem ajánlott megelőző jelleggel jódtablettát szedni, mert pajzsmirigybetegséget okozhat - hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Minisztérium. Az elmúlt napokban…