A módosított vadászati törvény visszavonását kérik a zöldek
Nyílt levélben kéri Klaus Iohannis államfőt a több mint 20 természetvédő szervezetet tömörítő Natura 2000 Koalíció, valamint a Szövetség a…
Nyílt levélben kéri Klaus Iohannis államfőt a több mint 20 természetvédő szervezetet tömörítő Natura 2000 Koalíció, valamint a Szövetség a…
Az RMDSZ kimarad a miniszterelnöki tisztség rotációjából, ám cserébe a parlamenti mandátumoknál nagyobb arányban képviselteti magát a kormányban. A koalíciós…
Mintegy 35 ezren vonultak utcára tegnap Brüsszelben a belga kormány szerdán bevezetett, a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó új intézkedései ellen tiltakozva,…
Marius Manole színművész bejelentette, hogy ma visszaadja 2016-ban kapott állami kitüntetését Klaus Iohannis államfőnek, akit „árulással” vádol a Szociáldemokrata Párt…
Két ezrelék alá csökkent a hétvégén a város fertőzöttségi mutatója, így a múlt heti rendelkezések jegyében ma azokban a tanintézményekben…
Brassó megyében 62 oktatási intézményben online tanítással kezdődött a hét. A Brassó Megyei Sürgősségi Bizottság döntése szerint ma a megyében…
Mától a 32.000 háromszéki tanuló 67 százaléka térhet vissza a tantermekbe. Bár az elmúlt héten nem nőtt jelentősen a Kovászna…
A sertéstartást szabályozó törvény nem tiltja be a háztáji gazdaságokban nevelt állatok levágását – jelentette ki Mihai Ponea az Országos…
Hetente átlagosan 50 százalékkal csökken az új eset száma Romániában, ami azt jelenti, hogy amilyen gyors volt a negyedik hullám…
Lezárták a koalíciós tárgyalásokat a Szociáldemokrata Párttal, a Nemzeti Liberális Párttal valamint a Nemzeti Kisebbségek Parlamenti Frakciójával-jelentette ki ma Kelemen…
A Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ abban állapodott meg, hogy közös miniszterelnök-jelöltet javasolnak hétfőn az államfőnek…
Az RMDSZ megtartja a fejlesztési, a környezetvédelmi és a sportminisztériumot a leendő kormányban - jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök…