Mától módosulnak az adótörvénykönyv bizonyos előírásai
Augusztus elsejétől emelkedik a cigarettára és a dohánytermékekre, az alkoholra és a szerencsejátékokra kivetett jövedéki adó. A részmunkaidős szerződések esetén,…
Augusztus elsejétől emelkedik a cigarettára és a dohánytermékekre, az alkoholra és a szerencsejátékokra kivetett jövedéki adó. A részmunkaidős szerződések esetén,…
Bevétlarányosan túl magasak a biztosítók költségei Romániában, még annak ellenére is, hogy a kárrendezésre a legkevesebbet fizetik. Hiába emelkedett az…
A koszovói kormány azzal vádolja Szerbiát, hogy feszültséget és bizonytalanságot akar kelteni Koszovóban azzal, hogy a helyi szerbeket útlezárások felállítására…
Szombaton a város főterén gyülekeztek azok, akik a hagyományos nosztalgiatúrán vettek részt, majd a Cenk-tetőn, ott ahol egykor az Árpád…
Utasokat szállító kisbusz és három személygépkocsi ütközött össze ma reggel Aradon, tizenketten kórházba kerültek. Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője,…
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó ma reggel - jelentette be a török védelmi minisztérium. A 26 ezer tonna…
A mezőgazdasági miniszter arra számít, hogy idén drágább lesz a kenyér, mivel minden termelési költség magasabb lett, beleértve a búza…
Algéria, Nigéria és Niger illetékes miniszterei Európába gázt szállító vezeték építéséről írtak alá szándéknyilatkozatot Algírban. Ezzel egy régi projektet karoltak…
A Hargita megyei törvényszék jogerősen elutasította a Csíki Csipsz gyártását és forgalmazását ideiglenesen leállító hatósági határozat felfüggesztését - közölte az…
A Gazprom orosz földgázszolgáltató vállalat bejelentette, hogy leállította az exportot Lettországba, mert a balti ország nem teljesíti az általa előírt…
Klaus Iohannis államfő ma úgy nyilatkozott, hogy helyesnek tartja a 15%-os önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelést, ugyanakkor úgy véli, hogy…
A meteorológusok ma az ország több mint háromnegyedére vasárnap estig érvényes elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adtak ki fokozott légköri instabilitás és…