Új elnöke van a Maros Megyei Magyar Diáktanácsnak
Az új elnök, Fogarasi Szabolcs, február 12-én vehette át a szervezet vezetését Szabó Szabolcstól. Az MDT volt elnöke hangsúlyozta, hogy…
Az új elnök, Fogarasi Szabolcs, február 12-én vehette át a szervezet vezetését Szabó Szabolcstól. Az MDT volt elnöke hangsúlyozta, hogy…
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság tegnap azokat a jogszabályi előírásokat, amelyek mindeddig lehetővé tették, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot bevonják…
A legutóbbi tájékoztatás óta 15.374 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - 2073-mal kevesebbet, mint egy nappal korábban -, több mint…
Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter ma úgy nyilatkozott, hogy az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolása után természetes lesz az…
Az Európai Parlament Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoportja (Kisebbségi Intergroup) párbeszédet kezdeményezett a legfontosabb, a kisebbségvédelem terén évtizedes tapasztalattal rendelkező nemzetközi kisebbségvédelmi…
Az elmúlt napok feszültségei ellenére sem uralkodott el a pánik az Ukrajnában élőkön, hiszen az állandó készenléthez, illetve egy lehetséges…
A kültéri maszkviselést eddig is fölösleges intézkedésnek tartotta, viszont a többi járványügyi szabály feloldását nem sürgetné dr. Lorenzovici László egészségügyi…
A Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok azzal vádolták ma a kijevi kormánycsapatokat, hogy az elmúlt 24 órában négyszer nyitottak tüzet…
Javaslatot tett ma a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselője, Stelian Ion a képviselőház jogi bizottságának az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket…
A 277 millió lejes költségvetés 58 százalékát fejlesztésre fordítják, így a fejlesztési és a működési alapok közötti 58:42 százalékos tavalyi…
Jóváhagyta tegnap a pozsonyi törvényhozás a szlovák állampolgársági törvénynek a kormánykoalíció műhelyéből származó módosítását - jelentette a TASR szlovák közszolgálati…
Szent György Napokkal indul az idei fesztiválszezon. Két év kényszerpihenő után idén újra lesznek Szent György Napok, amit április 23…