Módosította a szenátus a diszkriminációellenes törvényt
Döntő házként módosította a szenátus a diszkriminációellenes törvényt, oly módon, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács igazgatótanácsában ezentúl helyet kell kapnia…
Döntő házként módosította a szenátus a diszkriminációellenes törvényt, oly módon, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács igazgatótanácsában ezentúl helyet kell kapnia…
Az anyanyelvi kompetenciák szóbeli felmérésével folytatódik ma az idei nyári érettségi. Az oktatási minisztérium közlése értelmében összesen 126.454-en jelentkeztek az…
A nyugdíjemelés mellett érvelt ma Klaus Iohannis, aki szerint erkölcstelen és nem korrekt, hogy csak a nyugdíjasok fizessék meg a…
A Queen együttes két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára…
A település polgármestere a közösségi oldalon jelentette be, hogy elindították az erre vonatkozó eljárást. Cristian Matei tájékoztatása szerint jelenleg is…
Oroszország ellenszankciókkal sújtott 61 amerikai tisztségviselőt, valamint védelmi- és médiavállalatok vezetőit – közölte az orosz külügyminisztérium. A tárca közlése szerint…
Nemzetközi szakértői csoportot küldene az orosz kézen lévő ukrajnai zaporizzsjai atomerőműbe az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete – írja a Euronews.…
Bukarestbe és Kisvárdára is elviszi a Száll a kakukk fészkére című előadását a székelyudvarhelyi színház, ám a darabot még azelőtt…
Tavaly 5683 lejt tett ki a romániai háztartások havi átlagjövedelme, az egy főre jutó jövedelem pedig 2243 lej volt; ez…
Idén újra várja közönségét a Maros megyei Mikházán a Csűrszínház nyári évada. A Csűrszínházi Napok idei első előadásaként június 24-én,…
Lakossági fórumon mutatták be a Szejkefürdő rendezéséről szóló tervet. Még a múlt héten, a Városháza Szent István-termében Csíki Barna építész…
Több kelet-európai ország kéri az Európai Bizottságot, hogy a 2022-2023-as évre legyártott koronavírus elleni oltásokat ne kelljen megvásárolnia. Romániának az…