2026-ig 60 ezer hektárt erdősítenének
Kezdetét vette az erdősítési kampány, amelynek keretében 24 ezer hektár erdőt és erdős területet újítanak meg az idei évben. Ugyanakkor…
Kezdetét vette az erdősítési kampány, amelynek keretében 24 ezer hektár erdőt és erdős területet újítanak meg az idei évben. Ugyanakkor…
A mai kormányülésen dönthetnek arról, hogy bevezetik-e április elsejétől az egy éven át tartó árkompenzációt a villamos áram-, illetve a…
Több erős robbanást jelentettek ma reggel a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) térségéből. A város polgármestere, Andrij Szadovij a Facebookon azt közölte,…
Tegnap délután Vlagyimir Putyin telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, melynek során részletesen megosztotta az orosz elnök, hogy országának…
Elindult a Tabak Fórum: a sepsiszentgyörgyiek eldönthetik milyen rendeltetést kapjon az egykori dohánygyár és szavazhatnak az eddig megfogalmazott javaslatokról. A…
Az ukrajnai válság különféle vetületeiről, elsősorban a stabilitáshoz, menekültekhez és az energiaárakhoz kapcsolódó kérdésekről tárgyalt tegnap a spanyol hivatali kollégájával,…
Klaus Iohannis államelnök szerint sürgősen szükség van a NATO teljes keleti szárnyának jelentős és kiegyensúlyozott megerősítésére, tekintettel a jelenlegi biztonsági…
A NATO nem lép be Oroszország Ukrajna elleni háborújába - jelentette ki Olaf Scholz ma Berlinben. A német kancellár Jens…
Az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülők könnyen az…
Videokonferencián folytatódnak az orosz-ukrán tárgyalások, amelyeken katonai, humanitárius és politikai kérdéseket vitatnak meg - jelentette be az orosz Külügyminisztérium szóvivője.…
A NATO nem számít Oroszország támadására a szövetség területén, főként, hogy az orosz erők 75 százaléka Ukrajnában található és itt…
Európában új falat emeltek a szabadság elé - jelentette ki az ukrán államfő a német parlamentben közvetített video-üzenetében. Volodimir…