Megjelent a kis- és középvállalkozások támogatására vonatkozó rendelet
A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló kiírás szerint, a vállalkozások kétféle támogatásban részesülhetnek közel 420 millió euró értékben. A pályázók…
A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló kiírás szerint, a vállalkozások kétféle támogatásban részesülhetnek közel 420 millió euró értékben. A pályázók…
A Suryam Egyesület a Maros HUB-al közösen szervez Nyári újságíró iskola néven programokat. Augusztus 5-én és 6-án többek között lehetőség…
Előzetes adatok szerint csaknem 19 millióra tehető Románia lakossága- jelentette ki Tudorel Andrei az Országos Statisztikai Hivatal vezetője. Kifejtette, ez…
Kétszázezer lejig terjedő finanszírozást kaphatnak azok a külföldön élő román állampolgárok, akik hazajönnek, és itthon kezdenek vállalkozásba - közölte ma…
A Yuppi Tábormozgalom Egyesület július folyamán már szervezett egy tábort a beteg gyermekek számára, de augusztus folyamán még további két,…
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette, hogy az általa vezetett tárca munkacsoportot hozott létre az egészségügyi alapellátás reformjának érdekében. A miniszter…
A Gazprom orosz állami gázipari vállalat szeretné visszakapni az Északi Áramlat 1 gázvezeték megjavított turbináját, ám fontosnak tarja annak jogi…
Nem kell a Küküllő elapadásától tartani-jelentette ki Călin Fokt, a Maros Vízügyi Hatóság sajtószóvivője. Bár kirándulóként úgy tűnhet, a szakemberek…
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette, hogy amennyiben van rá érdeklődés, ősztől az egészségügyi intézményekben is lehet majd oltóközpontokat nyitni a…
Kisbusz és személygépkocsi ütközött Balavásárnál, 11 személy megsérült - közölte csütörtök este a Maros megyei katasztrófavédelem. A tájékoztatás szerint tíz…
A Versenytanács kezdeményezésére az üzemanyagárak alakulásának átfogó ellenőrzésébe kezd a következő napokban az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság - számolt be mai…
Mintegy félezer ukrán katona vesztette életét két, az orosz légierő által végrehajtott precíziós csapásban - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy,…