Törökország is rábólintott Svédország és Finnország NATO csatlakozására
Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába – jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke, miután a felek tegnap este aláírták…
Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába – jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke, miután a felek tegnap este aláírták…
Bocsárdi László elmondta: biztosítani szeretné az átmenetet és a folytonosságot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színházban, ezért a társulaton belülről kijelölte…
Első házként szavazott a szenátus arról a sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvénytervezetről, amely által 700 lej értékű egyszeri támogatást kapnak azok…
Az ország gáztározóinak telítettsége 41 százalékos jelenleg; ezt novemberig 80 százalékra növelik - közölte ma Nicolae Ciucă Konstancán. A miniszterelnök…
Megszavazta ma a képviselőház Adrian Chesnoiu mentelmi jogának megvonását. A törvényhozók közül 251-en támogatták, 25-en pedig ellene szavaztak. Két szavazatot…
Idén kilencedik alkalommal szervezik meg a Vásárhelyi Forgatagot, amelyre augusztus 23. és 28 között kerül sor a marosvásárhelyi vár udvarán.…
Romániában több, mint másfélszer annyi új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak a múlt héten, mint egy héttel korábban, és hasonló ütemben emelkedett a…
Országszerte meleg időre, sok helyen kánikulai hőségre számíthatunk a következő napokban, a záporok, zivatarok kialakulásának esélye július 1-je után lesz…
Ma, június 28-án, kezdődik a NATO csúcstalálkozó Madridban. Minden találkozót történelmi jelentőségűnek mondanak, viszont a mostani valóban az lesz, ennek…
Ezzel a címmel zajlott Székelyhodoson az a rendezvénysorozat, amelyen szlovéniai (Občina Hodoš- Őrihodos), szlovákiai (Obec Vydrany - Nemeshodos) és romániai…
Bemutatták a Dacian Cioloş alapította Megújítjuk Románia Európai Projektjét pártot az alakulat alelnökei, Ramona Strugariu és Dragoş Pîslaru európai parlamenti…
Legkésőbb télig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának – jelentette ki Volodomir Zelenszkij ukrán államfő, aki szerint a legerősebb…