
A legelők védelmére szeretnék felhívni a figyelmet
A hazai gyepek, legelők védelmének fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Milvus egyesület a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesülettel karöltve, ezért…
A hazai gyepek, legelők védelmének fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Milvus egyesület a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesülettel karöltve, ezért…
A klímaváltozás mérséklésében egymásra vagyunk utalva, környezetvédelemben nincs szuverenitás, de a helyben meghozott döntések segítik a legjobban a célok elérését…
A brit külügyminiszter nem támogatja a brit csapatok közvetlen részvételét az ukrajnai harcokban. Liz Truss a BBC-nek adott interjújában elmondta…
A mostani búzatermés kapcsán még nem látszik olyan nagynak a gond, viszont a kukorica és a napraforgó esetében a termés…
A beruházások előre viszik a gazdaságot jelentette ki Tusványoson Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki azt is elmondta, hogy országos szinten…
A kormány makrogazdasági előrejelzési bizottsága 3,5 százalékra emelte előrejelzését a román gazdaság idei növekedésére. A szakmai testület ma tette közzé…
Több ezer határon túli magyar vállalkozást segített az elmúlt időszakban a magyar kormány – nyilatkozta Tusnádfürdőn Varga Mihály, magyar pénzügyminiszter.…
Július 25-e és augusztus 19-e között lesz elérhető a Herkules program 33 megyeközpontban. A Sportminisztérium által létrehozott program célja, hogy…
Megindult a gázszállítás a Németországot Oroszországgal összekötő Északi Áramlat-1 gázvezetéken a tíznapos évi rendszeres karbantartási leállás után - jelentette be…
Július 31-éig meghosszabbítják a népszámlálás személyes lekérdezéses szakaszát - jelentette be az Országos Statisztikai Intézet. Az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közlemény…
A kánikula hatásait enyhítő intézkedésekről döntött az országos vészhelyzeti bizottság. Az intézkedéseket Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője jelentette be…
Három személy vesztette életét tegnap délután a Maros megyei Sóváradon egy szeptikus tartály tisztítása közben. Egy helybéli lakos a szomszédját…