Új elnököt választottak a sepsiszentgyörgyi RMDSZ élére
Stafétaváltás történt a sepsiszentgyörgyi RMDSZ élén – Miklós Zoltánt választották a szervezet új elnökének, aki emberközpontú, nyitott és együttműködő RMDSZ-t…
Stafétaváltás történt a sepsiszentgyörgyi RMDSZ élén – Miklós Zoltánt választották a szervezet új elnökének, aki emberközpontú, nyitott és együttműködő RMDSZ-t…
Ezt Izrael Katz védelmi miniszter jelentette be azzal, hogy Libanon fővárosának, Bejrútnak a déli peremén hajtották végre a támadást Haitham…
Orbán Viktor öt pontban válaszolt Ursula von der Leyennek, a magyar miniszterelnök szerint „Elérkezett az igazság pillanata.” Orbán Viktor világosan…
A legfontosabb európai államok, valamint Japán és Kanada elutasítják az amerikai béketervet Ukrajnára vonatkozóan annak jelenlegi formájában - ezt szombaton…
Újraosztályozzák a kórházakat, amely többek között az egészségügyi intézmények által a betegeknek nyújtott szolgáltatások átszervezését jelenti, nem pedig azt, hogy…
Egy 11 emeletes lakóépület 5. emeletén keletkezett tűz miatt riasztották a tűzoltókat – közölte az ISU. Az érintett lakásból nagy…
Alapjául szolgálhat az ukrajnai konfliktus végleges rendezésének Donald Trump amerikai elnök 28 pontos béketerve, de ennek tartalmát Oroszországgal nem vitatták…
Romániában elsőként indult el a karton italos- és tejtermékes dobozok visszagyűjtésére kialakított kísérleti program. A kezdeményezést a Tetra Pak élelmiszer-csomagoló…
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány teljesen magyar nyelvű, modern tankönyvek kidolgozásába kezd. Új líceumi kiadványok készülnek, az I–VIII. osztályos…
Közel a blokádhoz a román vasúti rendszer – figyelmeztet a CFR Călători. A vasúti személyszállító vállalat szerint a Vasúti Reformhatóság…
A lakosságot jobban kell tájékoztatni a szűrővizsgálatok fontosságáról - mondta Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint minden biztosított személynek…
A Studium–Prospero Alapítvány és az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége közösen szervezte meg a XII. Egészségügyi Menedzserképző Konferenciát, valamint az Összehozunk…