• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9763 RON
  • USD4.6625 RON
  • GBP5.8158 RON
  • HUF1.2637 RON

Öt napon át, öt felekezettel együtt készülnek húsvétra Székelyudvarhelyen

Első alkalommal szerveznek ünnepre hangoló, a történelmi egyházak életének megismerését indítványozó rendezvénysorozatot a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban március 18-22. között.

Az Együtt a húsvéti úton – öt nap öt felekezettel hívógondolatú estéken együtt imádkozhatnak a különböző felekezetű résztvevők azokért, akik vallási meggyőződésük miatt hátrányt szenvednek, illetve a vegyes házasságokban élőkért. A programsorozat minden este hat órakor kezdődik a Dózsa György utca 15. szám alatt. Katolikus, baptista, unitárius, evangélikus és református estekre kerül sor, az egyházak, felekezetek bemutatásával, közös imával, a rendezvénysorozat utolsó napján, március 22-én, pénteken este 7 órától vetítéssel mutatják be Magyari Hunornak az Erdélyi Református Egyházkerület templomairól készült 15 albumát.
Asztalos Ágnes

 



március 18, 2013