• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0811 RON
  • USD4.3247 RON
  • GBP5.8159 RON
  • HUF1.3001 RON
Fotó: AFP/Juni Kriswanto

Összedölt egy iskola Indonéziában, diákok rekedtek a romok alatt

Sok diákot még nem sikerült kimenteni az összedőlt indonéziai iskola romjai alól. 

A katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint egy több mint háromszáz fős mentőcsapat dolgozik a túlélők kiszabadításán, de nem tudnak nehézgépeket használni, mert félő, hogy a törmelékek mozgása további tragédiákat okoz. Hat gyereket, akit ugyan élve megtaláltak, de még nem tudtak kiszabadítani, élelem és víz bejuttatásával próbálnak életben tartani – fűzte hozzá.

A Kelet-Jáva tartományban található bentlakásos iszlám iskola épülete hétfőn délután dőlt össze, maga alá temetve az éppen imádkozó diákokat. A hatóságok kedden három halálos áldozatról és mintegy száz sérültről számoltak be. Közlésük szerint főleg fiúk lehetnek még a romok alatt, mert a lányok külön épületrészben voltak, ahonnan sikerült kimenekülniük.

Több tucatnyi diákot, főleg törések miatt kórházba kellett szállítani. A katasztrófavédelem szerint az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni, amelynek súlyát a falak nem bírták el.

Forrás: MTI


október 1, 2025