Őrizetbe vették a leégett Ferma Dacilor panzió tulajdonosát
Őrizetbe vették a leégett Ferma Dacilor panzió tulajdonosát és két ügyintézőjét.
A nyolc ember halálát követelő tűzeset ügyében már okirathamisítás és hivatali visszaélés gyanújával is bűnvádi eljárás zajlik – közölte tegnap a Prahova megyei ügyészség. Az ügyészek tegnap hallgatták ki a Tohani településen leégett panzió ügyintézőit és annak tulajdonosát, Cornel Dinicut, aki a román sajtó szerint a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt.
Az ügyészek egy jogi és három magánszemély ellen indítottak bűnvádi eljárást gondatlanságból elkövetett rongálás gyanújával, mely katasztrófát okozott – írták a közleményben. A cég vezetőit 24 órára őrizetbe vették. A nyomozóhatóságok ezt megelőzően tegnap délelőtt nyolc helyszínen tartottak házkutatást. A panzió vezetése mellett a Tohani települést is magába foglaló Gura Vadului község korábbi és jelenlegi polgármesterét, illetve a polgármesteri hivatal egy urbanisztikai osztályon dolgozó alkalmazottját is kihallgatták.
Forrás: Rador/24.hu