
Orbán Viktor Tusnádfürdőn: Az európai politika összeomlott
A háborúról, a készülődő új világról és az erre vonatkozó magyar tervekről beszélt idei tusnádfürdői előadásán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Beszéde elején leszögezte: idén nem kapott diplomáciai demarsot Bukerestből. Kijelentette: az európai politika összeomlott, az EU feladta saját érdekeinek védelmét.
A mostani világrendszer-váltás nem elsősorban veszély, hanem lehetőség, tágasabb a mozgásterünk, mint az elmúlt 500 évben bármikor volt – hangsúlyozta a bálványosi szabadegyetemen szombaton délelőtt mondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, aki egy “magyar nagystratégia” megalkotásának szükségességéről is beszélt.
Hangsúlyozta: 500 éve Európa nyertese, Magyarország vesztese lett az előző világrendszer-váltásnak, mert miközben a kontinens nyugati része számára kinyílt egy új gazdasági tér, az iszlám hódítása hosszú időre háborús övezetté tette az országot, amely ezután – mivel nem tudta önmagát felszabadítani – kénytelen volt betagozódni egy német-Habsburg világba.
Orbán Viktor úgy értékelt: az Amerikai Egyesült Államok fejleményei “nekünk kedvező módon alakulnak”, de hozzátette, nem hiszi, hogy a tengerentúlon adnak nekünk az uniós tagságnál jobb gazdasági-politikai ajánlatot, ám ha mégis, akkor azt “meg kell fontolnunk”.
Hozzátette: Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot; számukra Magyarország EU-tagsága érték, “szemben az amerikaiakkal, akik állandóan pedzegetik, hogy ki kellene nekünk onnan lépni”. Kína ajánlata, hogy “vegyünk részt egymás modernizációjában”, ha figyelnünk is kell a méretarány-különbségekre. Az Európai Unió nyugati része nem tér már vissza a nemzetállami formához – értékelt a miniszterelnök, hozzátéve, a közösség keleti fele megvédheti a nemzetállami formát.
Orbán Viktor kijelentette, az unió a most folyó háborút elvesztette, az Egyesült Államok magára fogja hagyni, hozzátéve, Brüsszel nem lesz képes finanszírozni Ukrajna háborúját, működését, azaz “az Európai Uniónak meg kell fizetnie a háborús kaland árát”, ami “magas lesz, és bennünket is kedvezőtlenül fog érinteni”.
Több mint 7 ezren regisztráltak a magyar kormányfő beszédére.
Több mint 7 ezren regisztráltak Orbán Viktor magyar kormányfő mai tusnádfürdői beszédére – tudta meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezetőitől az Agerpres.
E források szerint bizonyos személyek regisztrálását ‘biztonsági okokból’ elutasították. Ez már a második egymást követő év, hogy regisztrálniuk kellett azoknak, akik a helyszínen akarták meghallgatni a magyar miniszterelnök beszédét, beleértve az akkreditált újságírókat vagy a fordítókat is. A szervezők tavaly azért vezették be ezt a szigorítást, mert több román szervezet bejelentette, hogy részt kíván venni Orbán Viktor beszédén.
Forrás: Agerpres/MTI