Nyáron elkészül az Állomási tó szabadidős térré alakítása
Idén nyáron elkészül a sepsiszentgyörgyi, Állomási tó szabadidős térré alakítása.
Tóth Birtan Csaba alpolgármester szerint a három éve elkezdett munkálatokat az késleltette, hogy a mesterséges tó átalakításának elkezdését követően tudták megvásárolni a tó közepén lévő szigetet és az eredeti terveket ki kellett egészíteni. A 200 négyzetméteres sziget munkálataira egy újabb szerződést kötöttek de becslések szerint az egész létesítmény átalakítása augusztus végéig befejeződik.
A három hektárnyi terület átépítési munkálatait 18 millió lejes uniós pályázati pénzből finanszírozzák. Időközben az önkormányzatnak 10.360 euróért sikerült megszereznie a tó közepén lévő sziget tulajdonjogát is, korábban ugyanis a tulajdonos irreálisan magas árat kért érte. Az Állomási tó eredeti medrének kétharmadán alakítanak ki vízfelületet amelynek alját szigetelik.
A régi tómeder egyharmadát feltöltötték és rendezték a környéket, így közel háromhektárnyi zöldövezet létesül, de kiépül 1500 négyzetméternyi sétány, 655 négyzetméter alapterületű futópálya, kosárlabda és futballpálya, kialakítanak illemhelyet és kávézót és parkolót is, valamint köztéri wi-fi hálózatot tesznek elérhetővé.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt