
Nincs elég személyzet a népszámlálás elvégzésére
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy nyissanak ajtót a népszámlálást végző biztosoknak. Bukarestben van a legnagyobb hiány kérdező biztosokból, de az ország többi nagyvárosában sincs elég személyzet a népszámlálás elvégzésére.
Az Országos Statisztikai Intézet elnöke a közszolgálati rádióban elmondta: Bukarestben, Temesváron, Iasiban és Kolozsváron van a legnagyobb hiány biztosokból. Tudorel Andrei szerint ez azért meglepő, mert ezt a munkát köztisztviselők, diákok, oktatásban dolgozók is végezhetik. Gyakorlatilag semmilyen megszorítás nincs a népszámláláson való részvétel tekintetében. Az érdekeltek a polgármesteri hivataloknál vagy a területi statisztikai igazgatóságoknál iratkozhatnak fel, a felkészítés egyetlen napot vesz igénybe – nyilatkozta a Statisztikai Intézet elnöke.
Tudorel Andrei szerint a nagyvárosokon kívül nem áll fenn annak a veszélye, hogy a népszámlálás befejezésének időpontjáig, július 17-ig, ne lehessen begyűjteni a szükséges adatokat a személyekről és lakásokról. A statisztikai intézet vezetője szerint egyelőre nem szándékoznak meghosszabbítani a népszámlálás időtartamát, de időben közölnek minden változást.
Forrás: Rador