
Nicușor Dan bírálta az Alkotmánybíróság döntését
Nicușor Dan szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat ‘ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával’.
Csütörtök esti Facebook-bejegyzésében az államfő emlékeztetett arra, hogy a polgárok hozzáférése a köztisztségviselők vagyonnyilatkozatához a feddhetetlenség és az elszámoltathatóság garanciája. Az államfő közölte: ha a határozat indoklásából kiderül, hogy az alkotmánybíróság jogtechnikai hiányosságokat kifogásolt az alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezésekben, a parlament felelőssége ezeknek a mielőbbi kiküszöbölése.
Az alkotmánybíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség és más közintézmények honlapján, illetve nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.
Az Alkotmánybíróságnak mielőbb meg kell indokolnia a vagyonnyilatkozatokat titkosító határozatát, a parlamentnek pedig módosítania kell a törvényt – jelentette ki ma reggel Nicușor Dan.
Azt mondta: meglepődött az alkotmánybíróság tegnapi döntésén. ‘Valószínűleg a személyes adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos a probléma’ – tette hozzá. Azt is kijelentette, az alkotmánybíróságnak mielőbb közzé kell tennie a határozat indoklását, és a parlamentnek módosítania kell a törvényt oly módon, hogy a lakosság hozzáférjen a köztisztségviselők vagyonnyilatkozatához.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az ő vagyonnyilatkozatát nyilvánosságra fogja-e hozni, Nicușor Dan azt felelte: ‘Ha a törvény megtiltja a feddhetetlenségi ügynökségnek, hogy publikálja, akkor az Államelnöki Hivatal honlapján fogja közzétenni’. Mint ismert, az alkotmánybíróság tegnap úgy döntött, hogy a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség és más közintézmények honlapján, illetve nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.
Nicușor Dan államfő kijelentette: „politikamentes” bírót fog kinevezni az alkotmánybíróságba.
„Úgy gondolom, hogy az alkotmánybíróságnak kiegyensúlyozottabbnak kell lennie” – mondta az államfő a lakása előtt várakozó újságíróknak. Nicușor Dan nem nevesített konkrét jelöltet, de azt mondta, már folynak tárgyalások ebben az ügyben. Mint ismert, az alkotmánybíróság több tagjának lejár idén júniusban a mandátuma. Utódaik közül egyet az Államelnöki Hivatalnak kell kineveznie.
Forrás: Agerpres