
Nicolae Ciucă ismét elutasította a plágiumvádat
Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tegnap megválasztott új elnöke kijelentette, hogy nem plagizált a doktori disszertációjában, de hangsúlyozta, hogy ‘megvan a becsülete és méltósága” ahhoz, hogy döntést hozzon a párt és a kormány éléről való lemondását illetően, miután az illetékes intézmények ismertetik az üggyel kapcsolatos következtetéseiket.
Mindenekelőtt, nem plagizáltam. 1998 és 2001 között fejeztem be disszertációmat, 2003-ban védtem meg, mivel 2002-ben katonai kiküldetésben voltam. Hagyjuk az illetékes intézményeket kivizsgálni az ügyet, és levonni a következtetéseket, majd azután én is döntök. Nyilvánvalóan megvan a becsületem és méltóságom ahhoz, hogy megfelelő döntést hozzak – válaszolta a miniszterelnök.
A legfőbb ügyészség február 10-én bejelentette, hogy úgynevezett in rem kivizsgálást indított egy panasz alapján, miszerint Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizált doktori dolgozata megírásakor. A PressOne portál újságírója, Emilia Şercan január 18-án megjelent cikkében azt írta, hogy a kormányfő 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált.
Forrás: Agerpres