
Nemzetpolitikai kerekasztalbeszélgetést tartottak Tusványoson
Minden évben Tusványos egyik kiemelkedő pillanata a nemzetpolitikai kerekasztalbeszélgetés, a nemzetrészek képviselői itt egyfajta nyilvános jelentést tesznek azzal kapcsolatban, hogy mi történt az elmúlt egy évben.
A választási eredményekről, az együttműködésről, a célkitűzésekről és a román politikai nyomásról beszélt Tánczos Barna szenátor, volt környezetvédelmi miniszter, aki a kerekasztalbeszélgetés után rádiónknak is nyilatkozott.
A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csak hátránya származzon az elcsatolt területeken élő magyaroknak, ezért vannak támogatások felújítási munkálatokra és oktatásra is, fogalmazott Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki viszont azzal kapcsolatban már nem mutatott támogatást, hogy az erdélyi magyarok, akik az anyaországban végzik a felsőoktatási tanulmányaikat, ne kelljen éveket kint dolgozzanak Magyarországon.
A szlovéniai, muravidéki, magyarok helyzetéről beszélt Orbán Dusan a Muravidéki Magyar Nemzeti Közösség elnöke, aki arról is említést tett, hogy melyek jelenleg a legnagyobb kihívások.
Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd