
Nem kedvez az önkormányzatoknak a költségvetés-kiegészítés tervezete
A költségvetés-kiegészítés tervezete szerint 2,6 milliárd lej szán a kormány az önkormányzatoknak, ám ennek az összegnek több mint a felét visszatartja, mondta el Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal Árpád szerint gyakorlatilag az összeg 55,7 százalékát nem adják oda a megyéknek és településeknek, hanem létrehoznak egy tartalékalapot, és egyedi elbírálás alapján kormányhatározattal osztja szét a pénzt a pénzügyminisztérium az önkormányzatok között. Antal Árpád szerint ilyen még soha nem történt és visszásnak tartja, hogy a decentralizáció jegyében a polgármesterek az év végéig mennek Bukarestbe az iratcsomókkal, hogy a kormány csepegtesse a pénzt.
Hozzátette, másik furcsaság a költségvetés-kiegészítés tervezetében, hogy 50 százalékkal kap több pénzt a főváros, mint az ország többi része együttvéve. Antal Árpád szerint a büdzsé-kiegészítéssel nem oldják meg az önkormányzatok legnagyobb problémáját, hogy az év első három hónapjára az elvett személyi jövedelemadó-különbözetet adják vissza. Ez csak Sepsiszentgyörgy esetében négy millió lejt jelent – részletezte a polgármester.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt