
Nem elég bevállalósak a háromszéki fiatalok?
A háromszéki fiatalok körében nem túl népszerű a pályakezdő vállalkozásokat finanszírozó állami támogatás. Az Országos Cégbíróság adatai szerint június 30-ig az országban 21.463 pályakezdő vállalkozás, úgynevezett SRL-D beindítását támogatták legtöbb tízezer euróval. A legtöbb ilyen vállalkozás – szám szerint 1500 és 2700 között – Kolozs megyében, Bukarestben és Temes megyében alakult. Az ellenpóluson szerepel Kovászna megye is, ahol mindössze 80 fiatal élt a felkínált lehetőséggel. A Cégbíróság adatai szerint a legtöbb kezdő vállalkozás az építkezés, szállítmányozás, autószerelés, kereskedelem, vendéglátás és szépségipar területén alakult. A legfeljebb 35 éves vállalkozók legtöbb tízezer euró értékű, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Kis- és Közepes vállalkozásokat, Üzleti szférát és Turizmust támogató kormányzati ügynökségnél, amely összesen 21 millió lejes támogatást nyújt erre a programra.
A támogatásból az üzleti tervben szereplő befektetési költségek legtöbb felét lehet fedezni. A pénzt azok kaphatják, akik először jegyeztek be kft-t, és az adott cég megnevezése is utal erre, vagyis SRL-D (debutant) típusú céget alapítanak. Az állami támogatást fel lehet használni gépek, bútorok vásárlására, építésre vagy épület vásárlásra, de internetes oldalra és működési költségekre, vagy a cég indításával kapcsolatos kiadásokra is. A támogatáshoz jutó vállalkozók legtöbb 80 ezer eurós kedvezményes bankhitelt is igénybe vehetnek állami garanciával. Emellett legtöbb négy, meghatározatlan időre felvett alkalmazott bére után mentesülnek a társadalombiztosítási hozzájárulás alól.
MVR/Kovács Zsolt