Négy méter magas medveszobrot avattak Tusnádfürdőn
Négy méter magas medveszobrot avattak szerdán Tusnádfürdőn, a Szent Kristóf Panzió udvarán, amelyet új turistaattrakciónak és találkozási pontnak szánnak a fürdővárosban. Dobos Lászlót hallják.
Az impozáns alkotást Szőke Gábor Miklós budapesti kortárs szobrászművész készítette, akinek nevéhez számos nagyméretű köztéri állatszobor fűződik Magyarországon és külföldön egyaránt, köztük a budapesti Groupama Aréna előtti Fradi Sas. Az ünnepélyes avatáson Varga Attila, a Szent Kristóf Panzió tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy a szobor a barátságot és az összetartozást jelképezi, és egy régi álom vált valóra a felállításával, amely a testvértelepülési kapcsolatok eredményeként, Csepel támogatásával és Borbély Lénárd polgármester közreműködésével valósulhatott meg.
Az eseményen felszólalt Varga Ferenc, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében, aki szerint a medveszobor nem csupán műalkotás, hanem identitást teremtő jelkép, amely gazdagítja Tusnádfürdő arculatát, és hosszú távon emlékhellyé, találkozási ponttá válhat. Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármester szintén azt hangsúlyozta, hogy a város új szimbóluma közösségformáló szerepet tölthet be.
Szőke Gábor Miklós elmondta, az alkotás ötlete egy tusnádfürdői tartózkodása során született meg, és számára a medve nem folklórfigura, hanem élő jelenlét és őserő, amelyet Székelyföld szimbólumaként szeretett volna megfogalmazni, hozzátéve, hogy tavasszal egy medvebocs-szoborral egészítené ki az alkotást. A közel négyméteres medveszobor időtálló corten acélból készült, belső szerkezete rozsdamentes acél, belső világítással is rendelkezik, így éjszaka is látványos, környezetét pedig helyi andezit kőtömbökkel alakították ki, az avatást követően pedig egyházi áldással zárult az ünnepség.
Marosvásárhelyi Rádió/Dobos László



