
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol ma.
A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás – írták a kockázatértértékelési jelentésben. A bűnözők egyre inkább a kis- és középvállalkozásokat veszik célba, mivel azok digitális védelme elégtelen. Sokan esnek áldozatul adathalász-támadásoknak, úgynevezett romantikus, társkereső csalásoknak, online piaci átveréseknek és zsarolóprogramoknak is – közölte az Europol.
A szervezet felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia segítségével elkövetett kiberbűnözés fokozódó térnyerésére is. Az MI által módosított és teljesen mesterséges tartalmak egyre nagyobb kihívást jelentenek a bűnüldöző hatóságoknak, különös tekintettel az elkövetők személyazonosságának azonosítására – olvasható a jelentésben.
Az Europol közölte: a fenyegetések gyors és hatékony kezeléséhez a bűnüldözőknek megfelelő tudásra, eszközökre és jogszabályokra van szükségük. A hatóságoknak és a jogalkotóknak törekedniük kell arra, hogy kihasználják az új és fejlődő technológiákat. Ehhez viszont olyan képzésre van szükség, amelynek révén a hatóságok képesek felderíteni a technikailag kihívást jelentő vagy összetett kiberbűncselekményeket – írták.
Forrás: MTI