
Nagy erőkkel keres a rendőrség egy férfit
Öt megyében összesen 93 úttorlaszt állítottak fel a belügyi szervek, miután szombat este egy férfi behatolt egy, a Konstanca megyei Mamaia településen található katonai létesítménybe.
A belügyi intézmények mintegy 300 alkalmazottja vesz részt az akcióban. A védelmi minisztérium szombaton késő este közölte, hogy egy álarcos férfi Mamaián rátámadt az őrséget álló katonára, akinek a dulakodás során elvette a géppuskáját és 30 töltényét, majd elmenekült a helyszínről. A férfi szombat este köddé vált, csak annyit lehet tudni róla, hogy a támadáskor csuklyát viselt és kés volt nála. A rendőrség azóta folyamatosan ellenőrzi a közutakon közlekedő autókat, ismeretlen tettes ellen nyomoznak, egyelőre kevés sikerrel. A konstancai katonai ügyészség és a rendőrség is nyomozást indított az ügyben. A katonai egységben vizsgálóbizottságot hoztak létre, amelynek a feladata kideríteni, hogyan szerelte le az ismeretlen férfi a felfegyverzett katonát. A védelmi minisztérium eközben elrendelte, hogy erősítsék meg az ország összes katonai létesítményének védelmét.
Forrás: Agerpres