Beszélgetés Nagy-Bodó Szilárddal, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével, riporterével

Mikor és hogyan érkeztél, milyen meggondolás vezetett a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

Muszáj egy kicsit távolabbról indítanom ezt a választ. Még egészen kisgyermekkorból. Az első emlékeim egyike, hogy édesapám az egykori Mix FM-nél dolgozott, ahova több alkalommal is bevitt. Többször próbáltam az elmúlt évek során felidézni, hogy hogy nézett ki a stúdió, milyen volt az elrendezés, de be kell vallanom, hogy mostanra már nem emlékszem.Viszont nagyon elevenen megmaradt bennem a szürke hangszigetelőszivacs, amellyel gyermekként imádtam játszani. Nyilván nem értettem akkoriban a lényegét, de tetszett és azt hiszem innen indult a rádió iránti szerelem. Azt sem titkolom, hogy jónéhány évvel később, egész konkrétan 8. osztály végén, volt egy közös szereplés az osztállyal a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében, ahol azt kellett bemutassuk, hogy hol látjuk magunkat 20 év múlva. Én újságírót alakítottam. Bár még csak 12 év telt el azóta, azt hiszem nem túlzás azt mondanom, hogy teljesült ez a célom. A középiskola végéhez, az egyetemválasztáshoz közeledve azonban letértem erről az útról. Akkoriban sokan mondták, hogy „ne válaszd az újságírást, éhen fogsz belőle halni”. Hosszas vívódás után végül hallgattam a külső hangokra és elmentem Kolozsvárra a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Bank és Pénzügy szakára. Nem az oktatással, a szakkal vagy éppen az oktatókkal volt bajom, sőt éppen ellenkezőleg lenyűgöző, kiemelkedő oktatói vannak mind a BBTE-nek, mind a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karnak, aki azt érzi, hogy ez az ő útja csak ajánlani tudom számára! Nekem Kolozsvár nem tetszett, nagyon nem. Amikor ezt elszoktam mesélni, akkor sok kérdő pillantást kapok, mert azon kisebbség része vagyok, aki fiatalként menekült a kincses városból. Két és fél hónap után végleg. Azzal a mondattal hagytam el Kolozsvárt, hogy Marosvásárhelyen maradok és visszatérek az első, az igazi opcióhoz: az újságíráshoz. Két lehetőségem volt: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Utóbbit választottam, mivel ott tanított és tanít Szász Attila, aki a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője is. Őt korábban, biciklizés közben, ismertem meg Klosz Péter által és 2018-ban azért is választottam a Művészeti Egyetemet, mert ott volt egy kedves ismerős. A kedves ismerősből azóta mentor és barát lett, én így tekintek rá, egy olyan személyre, aki minden hajmeresztő ötletemet támogatta és nagyon hálás vagyok neki. Tudom, hogy ezt a mondatot cikinek fogja érezni, de ez az őszinte válasz. Szintén Szász Attilának köszönhetem, hogy a Marosvásárhelyi Rádióhoz kerültem. Az egyetemi első év decemberében adott egy házi feladatot. Portré interjút kellett készíteni és az enyémre mondta azt, hogy annyira jól sikerült, hogy ez bemegy a rádióba. Nos, így kezdődött minden, egész pontosan 2018. december 19-én 20:13-kor – de ki számolja – a Frappáns című műsorban.

Hogyan kezdődött a rádiós pályafutásod?

Az említett három portré interjú volt az első vagy talán a nulladik lépés. Ezt követte az is, hogy önkéntesként több anyagot is készítettem, majd 2019 nyarán én is kint voltam a rádióval a Vibe Fesztiválon, ahol bizonyos értelemben be lettem dobva a mélyvízbe, de ezt akkor sem bántam, ma pedig kimondottan hálás vagyok érte. A Vibe után pedig a Forgatagon is a rádiós csapat tagja voltam. Ezt követően indult el 2019 őszén az 5 perc száguldás névre keresztelt rovat, amely hetente kétszer jelentkezik és az Alma Mater, amely minden hónap utolsó pénteken volt hallható egészen tavaly őszig és ahol közösségünk számára fontos, kiemelkedő pedagógusokat, öregdiákokat próbáltam bemutatni a hallgatóknak.

Jelenleg milyen műsorokat szerkesztesz és vezetsz? Mi jellemzi ezeket a műsorokat?

A feladatok 2021-ben bővültek ki, amikor is hozzám került a Digitális Világ szerkesztése, illetve elkezdődött a riporteri munka is. Az elmúlt évek során pedig még szélesebb lett a paletta, amely immáron tartalmazza az 5 perc száguldás és a Digitális Világ mellett a Medicina egyrészét, amelyet közösen szerkesztünk édesapámmal, illetve tagja vagyok az Esti Tagozat csapatának és hetente több alkalommal vezetem a Rádióújságot és az Átjárót. Ezekben az az érdekes, hogy eltérő területek. Miközben azt látjuk, hogy akár tőlünk Nyugatra, akár Magyarországon, inkább szakújságírók vannak addig ez nehezen elképzelhető Erdélyben, itt mindenki több mindenhez kell értsen és ettől leszünk sokszínűek, ez a mi nagy előnyünk! A műsorokban is ez a változatosság kell visszaköszönjön, természetesen vannak nagyobb témák, amelyeket nem lehet megkerülni, amelyekről részletesebben és mélyrehatóbban kell beszélni. Az a fontos, hogy azok számára is hozzunk érdekességet, érthető formában, akik nem jártasok az adott kérdésekben, de azok számára is hordozzon értéket a beszélgetés, akik hobbi- vagy szakmai szinten foglalkoznak az adott témával. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legérhetőbb legyen a beszélgetés és megtaláljam az egyensúlyt, hogy minél szélesebb kör számára élvezhető legyen a beszélgetés. Ezen állítás érvényes a Digitális Világra, a Medicinára, az Átjáróra és a többi műsorra is. Hozzá kell viszont azt is tennem, hogy a Rádióújság és az Átjáró esetében elengedhetetlen a témák, illetve anyagok, fontosság szerinti rangsorolása, mindezt pedig olyan formában kell tenni, hogy az felkeltse a hallgató érdeklődését vagy éppen várjon egy témát, ami az adott órában lesz hallható és maradjon rádió-közelben.

Hogyan tekintesz a riporteri munkára, hiszen ezt a feladatot is ellátod?

Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az egyik legfontosabb és legszebb része a rádiózásnak, legalábbis számomra, különösen abban az esetben, hogyha terepen történik. A riporteri munka teremti meg a találkozás és a beszélgetés lehetőségét, azt, hogy közelebb kerüljünk alkalom adtán akár a hallgatóinkhoz is. A riporteri munka kimondottan sokszínű, hiszen rengeteg emberrel lehet beszélni, különféle területekről, továbbá riporteri munka nélkül hírháttérműsorokról sem lehetne beszélni Ez egyszerre az egyik legszebb része a rádiózásnak, másrészt elengedhetetlen is!

Napirenden vagy a technika, technológia, digitalizáció, kommunikáció legújabb vívmányaival, megvalósításaival, amelyeket rendszeresen beépítesz a műsoraidba. Hogyan lehet ezeket követni, megérteni, ismertetni a hallgatókkal?

Ez az egyik olyan terület, amely nagyon közel áll a szívemhez, mindig is érdeklődést mutattam a telefonok, számítógépek, digitális megoldások iránt. Mindenkinek van érdeklődési köre nekem a digitalizáció az egyik, akkor is követném, ha nem a rádiónál dolgoznék, ha nem én szerkeszteném a Digitális világot. Egyszerűen érdekel, megfogott ez az ágazat, így számomra nem kihívás, hanem izgalom ennek a nyomonkövetése. A műsorok esetében pedig arra törekszem, hogy minél érhetőbb módon tárjam a hallgatók elé ezen terület különlegességeit, olyan formában, hogy megértsék az újdonságokat és ezek közelebb kerüljenek hozzájuk. Megértem, hogyha valakit nem érdekel a digitalizáció, viszont vannak olyan részei ennek a területnek, amelyek mindenki életére hatással lesznek, előbb vagy utóbb. Abban próbálok a műsorok által segíteni, amennyiben lehet példákon keresztül, hogy az emberek minél jobban megértsék, hogy a digitális tér fejlődése igenis hatással van az életükre, akkor is, ha ezt nem szeretnék. A változást pedig jó – szerintem – minél felkészültebben fogadni!

Újságírással is foglalkozol, a Népújságnak vagy a szerkesztője. Honnan ered az írás iránti elkötelezettség?

Ezzel kapcsolatban is van egy gyermekkorból származó „anekdotám”. Még nem voltam iskolás, amikor az láttam egy este, hogy édesapám az ágyban valamit ír a már kinyomtatott újságba. Ezt gyermekként úgy láttam, hogy édesapám este az ágyban pihenés helyett is dolgozik, újságot ír. Innen indult a szó szerint vett újságírás iránti rajongás, ami azóta is megmaradt. Valamint azt sem hallgatom el, hogy több alkalommal is leírtam, iskolásként is, a gondolataimat, csak úgy magamnak. Azt hiszem ezen két dolog – valamint Szász Attila segítsége és Karácsonyi Zsigmond bizalma – vezetett el oda, hogy a Népújsághoz is elkerültem.

Egész napokat dolgozol. Többen azt tartják rólad, jó értelemben, hogy „munkamániás” vagy. Mit jelent számodra a rádiózás? Munkát, küldetést, szenvedélyt, elhivatottságot, közösségszolgálatot?

A rövid válasz az, hogy mindegyiket. A technikus kollégáktól kapom meg több alkalommal, hogy nem fognak nekem szobrot állítani. Nem is kell! Hiszem, hogy azért dolgozunk, hogy a hallgatóságot, az olvasótábort hiteles információkhoz juttassuk, méghozzá minél gyorsabban. Napjainkban, a megváltozott kommunikáció korszakában, rengeteg információ jelenik meg a közösségi médiában, ahol nagyon gyorsan el tud érni az emberekhez, csak egyáltalán nem biztos, hogy ezek valósak. A sajtó feladata az, hogy hiteles információval szolgáljon. Igen, vannak olyan témák, hírek, amelyek megosztják a társadalmat, amelyek nem mindenkinek tetszenek, de ezzel együtt is el kell őket mondani, be kell róluk számolni. A közösségi médiában a felhasználók legnagyobb része egy buborékba van zárva, ahol csak a saját ízlésének megfelelő tartalmakkal találkozik, ennek következtében megvan róla győződve, hogy tökéletesen látja a világot. Aztán találkozik valakivel, aki mindenben ellentétes véleményt vall és nem tudnak érdemben beszélgetni, nem tudják ütköztetni az álláspontjukat, mert – finoman fogalmazva – földönkívüliként tekintenek a másikra. A hagyományos sajtónak a feladata a hiteles tájékoztatáson túl az álláspontok ütköztetése, bemutatása, hiszen az adott csatorna fogyasztói csak így kaphatják meg a teljes képet, csak így juthatunk el oda, hogy az emberek érdemben tudjanak kulturált formában vitázni egy-egy téma mentén és ne buborékokban éljünk. Ez a változás nem fog egyik napról a másikra megtörténni és nemcsak a Marosvásárhelyi Rádión vagy a Népújságon múlik, azonban mi is ki kell vegyük belőle a részünket, ehhez pedig dolgozni kell. Emellett pedig egy pillanatig sem tagadom azt, hogy szeretem, amit csinálok, élvezettel megyek dolgozni vagy ülök le a számítógép elé. Természetesen vannak olyan napok, amikor a hátam közepére nem kívánom az egészet, de az az érdekes, hogy ezeken a napokon teljesen váratlanul valahonnan érkezik egy adag motiváció, egy jó beszélgetés, egy visszajelzés vagy bármi, ami számomra akkora erőt ad, hogy el is felejtem azt, hogy nehezen indult a nap.

Milyen tulajdonságok, képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy jó, rátermett szerkesztő-műsorvezető, riporter legyen?

Leginkább kitartásra és kíváncsiságra. Sok esetben lehet azzal szembesülni riporterként, hogy a témák nem sikerülnek egyből, hogy nehéz elérni valakit, azonban ilyenkor sem szabad meghátrálni és ha kell új alanyt kell keresni. Ehhez természetesen elengedhetetlen egy kapcsolati háló vagy egy mentor, aki segít ebben a folyamatban, ilyen téren is rengeteget köszönhetek Farkas Istvánnak. Továbbá a felkészülés is elengedhetetlen, nem lehet úgy elkezdeni egy interjút vagy műsort, hogy azt sem tudjuk, hogy mit akarunk kérdezni, honnan indult a téma és milyen szempontok vannak.

Soha nem gondoltál arra, hogy elmész Marosvásárhelyről, Erdélyből?

Hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy nem. Többször is átfutott ez a gondolat a fejemen és volt egy alkalom, amikor egészen közel kerültem ahhoz, hogy meglépjem az elköltözést, viszont amikor kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy milyen máshol, hogy akár Budapestről nézve mennyire egy jó hely Erdély, Románia és milyen vagány emberek vannak a Marosvásárhelyi Rádiónál, akkor rájöttem, hogy nem kell keressem a helyemet, mert már megtaláltam! Ütköztem és még biztosan fogok is találkozni nehézségekkel, akadályokkal, viszont hiszem azt, hogy közösen a csapattal, az erdélyi gondolkodással ezeket sikerül áthidalni. Immáron érzem, hogy a helyem Erdélyben, a Marosvásárhelyi Rádiónál van!

Milyen üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a műsoraidon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?

Egy témát – legyen az közélet, digitalizáció vagy éppen autó-moto – nem lehet és nem is szabad csak egy szempontból megközelíteni, hiszen – bármennyire is közhelyesen hangzik – semmi nem fehér vagy fekete. Lehet vannak a témának olyan vetületei, amelyek számunkra emberként, hallgatóként nem szimpatikusak, talán nem egy adott megszólaló álláspontját osztjuk. Ilyenkor gondolkodjunk el azon, hogy téves, amit hallunk vagy egyszerűen nem tetszik nekünk? Ha utóbbi, akkor kezdeményezünk kulturált vitát, de semmiképpen ne küldjünk el senkit melegebb éghajlatra. A gyűlölet és a buborékban való lét nem vezet sehova, a média pedig segít abban, hogy más véleményeket is meghalljunk, lehetőséget teremt arra, hogy civilizált formában ütköztessük a véleményeinket.

Mit köszönhetsz édesapádnak, Nagy-Bodó Tibornak, aki bevezetett a rádiózás és újságírás rejtelmeibe, titokzatos világába?

Rengeteget. Ebben a tekintetben ő volt az első mentor, aki megtanított az igényességre. Sokszor érzem valamelyest úgy, hogy a túlzott igényességre is, de ezt egyáltalán nem gondolom problémának. Vele és az általa még 2013-ban indított Digitális Világgal kezdődött el úgy igazán az én utam is. Ő is, de én is kabalaként tekint erre a műsorra!

Szakács Géza