Munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a vaslui-i börtönfelügyelők
Beszüntetik a munkát a vaslui-i börtön felügyelői, tiltakozásul a súlyos létszámhiány miatt – jelentette be közleményében a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók szakszervezeteinek szövetsége.
A közlemény értelmében a vaslui-i fegyházban dolgozó börtönőrök több mint fele aláírta már a tevékenység leállítására vonatkozó kérést. Azt állítják, a fogvatartottak számához képest itt van a legkevesebb börtönőr (mindössze 170 alkalmazott jut több mint ezer rabra), így többségük több mint 180, sokan akár 360 órát is ledolgoztak a rendes munkaidőn felül. A szakszervezeti szövetség ennek kapcsán kéri az igazságügyi minisztertől, járjon közben annak érdekében, hogy fizessék ki a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók által összesen felhalmozott, több mint egymillió túlórát. Ugyanakkor emlékeztetik Mihai Tudose miniszterelnököt, hogy augusztusban azt ígérte, meghirdetnek ezer új börtönőri állást, és bár a szaktárca vezetője szeptember végét szabta meg az erről szóló jogszabálytervezet elfogadásának határidejeként, az ügyben nem történt előrelépés.