
Menhely épül a családon belüli erőszak áldozatainak Kolozsváron
Kolozsváron elkezdődhet az első, családon belüli erőszak áldozatainak szánt központ építése. A beruházásról szóló tervezési és kivitelezési szerződést tegnap írta alá Emil Boc polgármester.
A projekt értéke 5 millió euró, és 24 hónapon belül kell megvalósulnia. A központ két épületből áll majd: egy adminisztratív szárnyból, ahol szociális, orvosi és pszichológiai tanácsadást tartanak, valamint a közösségi terek kapnak helyet, míg a másik a szálláshelyeket, azaz 14 teljesen felszerelt apartmant foglalja magában. Emil Boc hangsúlyozta, hogy az új központ a 2019 óta működő Családon Belüli Erőszak Megelőzési és Kezelési Központ tevékenységét bővíti, és konkrét segítséget nyújt a veszélyeztetett személyeknek.