
Menekülttábort alakítottak ki Nagytárnán
Menekülttábort alakítottak ki a Szatmár megyei Nagytárnán az ukrajnai menekültek számára – tájékoztatott Szatmár Megye Tanácsa.
A tábort a nagytárnai sportpályán rendezték be, összesen 176 személy fogadására alkalmas. A 22 sátor fűthető, összecsukható ágyakkal, hálózsákokkal szerelték fel őket. Külön épületben vannak az illemhelyek, öltözők és zuhanyozók, illetve egy nagy sátrat az étkeztetés céljára rendeztek be – olvasható a megyei tanács Facebook-oldalán. A Szatmár megyei tanácselnök, Pataki Csaba és helyettese, Ioan Rus már ellenőrizte a helyszínen, hogy a tábor megfelel-e a menekültek ideiglenes elhelyezéséhez szükséges valamennyi feltételnek.
Több mint 120 gyermek érkezett ma éjszaka Romániába ukrajnai szociális központokból – közölte a Tulcea megyei prefektúra.
A 122 gyermeket és 13 kísérőjüket szállító ukrán hajó a tulceai kikötőbe érkezett, ahol a katasztrófavédelmi felügyelőség által biztosított három autóbusz és két mikrobusz várta őket. A gyerekeket más megyék szociális központjaiba szállítják.
Az elmúlt 24 órában 28.563 ukrán állampolgár érkezett Romániába, 10 százalékkal több, mint egy nappal korábban – tájékoztatott az országos határrendészet.
A közlemény szerint a jelzett időszakban összesen 81.323 személy érkezett az országba, közülük 28.563-an ukrán állampolgárok. Az ukrajnai válság kirobbanásától éjfélig 167.613 ukrán polgár érkezett Romániába és 109.687-en hagyták el az országot – közölte még a határrendészet.
Forrás: Agerpres